Idén több albummal, egy nagy turnéval és egy karácsonyi filmmel is készül rajongóinak a Jonas Brothers.
Nagy nap volt a tegnapi a Jonas Brothers rajongóinak számára – a srácok megtartották az első Jonas Con-t szülővárosukban, ahol több tucat dolgot jelentettek be és persze millió és egyszer lépetek színpadra, különböző felállásokban. Lemezekről (igen, többes számban), turnéról és még az új filmjükről is volt szó az eseményen.
De menjünk inkább időrendi sorrendbe: 14 évvel szóló debütáló lemeze után idén május 23-án, pénteken érkezik Joe Jonas második korongja, Music For People Who Believe In Love címmel, ami egyébként tavaly októberben érkezett volna eredetileg. A lemezről már két teljes dalt, a Work It Out-ot és a What This Could Be-t hallhattuk, amik a bécsi és prágai – ahol egyébként lézerrel céloztak Nick Jonas-ra – The Tour állomásokon is hallhatóak voltak a koncertek előtt közvetlenül. A dallista itt található.
Ezzel egyidőben egyébként a srácok kiadnak majd egy dalt, ami a Disneyland 70. évfordulóját hivatott ünnepelni – ez a szerzemény lesz a vidámpark hivatalos himnusza is.
Ezt követi majd szorosan a The Tour élőzenés album is, mely június 13-ától lesz majd elérhető és a londoni kocertjük során vették fel hozzá a hanganyagot.
“MFBWBIL” OUT MAY 23RD
— Jonas On Tour (@JonasOnTourNews) March 24, 2025
JONAS BROTHERS LIVE ALBUM OYT JUNE 13th
NEW HOLIDAY ALBUM
JONAS BROTHERS NEW ALBUM “GREETINGS FROM YOUR HOMETOWN” OUT AUGUST 8TH pic.twitter.com/xDdb1PJmqT
A Jonas Brothers debütáló lemeze 2006. augusztus 8-án jelent meg – 2025-ben pedig megismétlik a papírformát, ugyanis a Greetings From Your Hometown ezen a napon jelenik majd meg, ami a tesók legújabb lemeze lesz. Ez azt jelenti, hogy napra pontosan 19 évvel debütálásuk után egy újabb lemezzel örvendeztetnek meg minket a legutóbbi 2023-as The Album után. Az eseményen egy előzetest is kaptunk, melyen keresztül belehallgathatunk a korongba már most.
Teaser for Jonas Brothers upcoming album, “Greetings From Your Hometown” pic.twitter.com/aLLj7Dtiin
— Jonas Brothers Daily News 💛 (@Jonas_DailyNews) March 24, 2025
Két nappal azután, hogy piacra dobják legújabb lemezüket a 20 éves karrierjüket hivatott turnéra indulnak majd Jonas 20: Living the Dream Tour névvel. Igaz, egyelőre csak az Egyesült Államokban és Kanadában fedték fel a dátumokat, várhatóan 2026-ban újra Európába érkeznek a tesók. Érdekesség, hogy az augusztus 10-én kezdődő koncertsorozat során nem csak Jonas Brothers dalokat hallhatunk, hanem a plakát szerint Nick és Joe is szólóban is színpadra lép majd, illetve hallhatunk DNCE és Nick Jonas and the Administration trackeket is.
Csak, hogy a novemberi turné végével se unatkozzunk az év hátralévő részében, érkezik a srácok karácsonyi albuma is, illetve már korábban is cikkeztünk róla, de jön a Disney+-ra A Very Jonas Christmas c. karácsonyi vígjáték is, melyből megkaptuk az első képeket – például a kiemelt képünk is ezek közül van.