Az új zenéjükkel a gyökereikhez tér vissza a banda.
Az elmúlt 20 év során a szerény körülmények között nevelkedett Joe, Kevin, és Nick Jonas többszörös platinalemezes szupersztárokká nőtték ki magukat. Természetesen egy nagyszabású érával tervezik megünnepelni a Jonas Brothers két évtizedes fennállását, mely most el is startolt a legújabb dalukkal.
A kislemez a Love Me To Heaven címet kapta, és a közelgő, hetedik stúdióalbumukon kap majd helyet. Nick elmondása szerint az új zenéjükkel a gyökereikhez térnek vissza, és rengeteg olyan pörgős szerzeménnyel készülnek, mint a frissen megjelent újdonságuk.
Számunkra ez az album azt jelenti, hogy visszatérünk a gyökereinkhez. Részben Bruce Springsteen inspirálta, hiszen Jerseyben nőttünk fel. Sok pörgős dal lesz rajta, melyek a korábbi zenénkre hajaznak, és nagyon izgatottak vagyunk emiatt
– mesélte a Good Morning America című műsorban.
Hamarosan újra turnéra indulnak
A Jonas-tesók utoljára 2023-ban indultak világkörüli turnéra, melyet tavaly Bécsbe és Prágába is elhoztak. A rajongók legnagyobb örömére nem kell éveket várni a következő koncertsorozatig, hiszen még idén újra nyakukba veszik a világot. A turné a Jonas 20: Living The Dream nevet kapta, és augusztus 10-én indul a New Jersey-i MetLife stadionban. Elmondásuk szerint a többi dátumot is hamarosan bejelentik.

Joe a bejelentés kapcsán úgy fogalmazott, igazán találó a turné neve. Két évtizeddel ezelőtt egy lepusztult lakókocsival járták az Egyesült Államokat, most pedig egy több, mint 82 ezres befogadóképességű helyszínen léphetnek színpadra, ráadásul a szülőállamukban.
Hihetetlenül hálásak vagyunk az elmúlt 20 évért. Egy lepusztult lakókocsiban kezdtük a karrierünket, és az apukánk fuvarozta az egész bandánkat, miközben mi hárman futottunk az álmaink után. Nem is kívánhatnánk többet, mint azt, hogy 20 év elteltével is ugyanezt csinálhassuk
– nyilatkozta.
Arról egyelőre nincs hír, hogy az új album mikor érkezik, de Nick elárulta, hogy ez csak az első bejelentés volt a sok közül, amikre a közeljövőben számíthatunk.