Válik a férjétől Sia – tavaly született meg a közös gyerekük

A bírósági dokumentumokból került ki, hogy az énekesnő már háromgyerekes édesanya.

Sia nem arról híres, hogy a nyilvánosság elé teregeti a magánéletét, most azonban mégis két elég nagy hír érkezett a háza tájáról. Az egyik, hogy válik a férjétől, a másik pedig, hogy tavaly megszületett a harmadik gyermeke is. Az utóbbi a People magazin birtokába jutott válási papírokból derült ki, ugyanis a kisbabát az egykori párjával, Dan Bernarddal közösen vállalták.

A kislány a Somersault Wonder Bernad nevet kapta, és még egy éves sincs. A dokumentumok szerint tavaly március 27-én látta meg a napvilágot. Az előadó nem beszélt nyilvánosan arról, hogy ismét anyai örömök elé nézett.

A 49 éves Sia azt kéri a bíróságtól, hogy őt illesse meg a gyermek felügyeleti joga, de nyitott arra, hogy Bernard gyakorolhassa a láthatási és kapcsolattartási jogait.

Két évig voltak házasok

Az előadó és a volt párja 2022 decemberében keltek egybe, majd 2023 tavaszán egy újabb esküvőt tartottak Olaszországban. A ceremónia igencsak szűkkörű volt: a menyasszonyt és a vőlegényt is beleszámítva, összesen hatan voltak jelen rajta.

Sia és Dan Bernard 2022-ben keltek egybe, a közös gyermekük pedig tavaly született meg.

A válókeresetet Sia nyújtotta be pár nappal ezelőtt, március 18-án. A válásuk okának a kibékíthetetlen ellentéteket jelölte meg a sztár.

Két felnőtt fia is van

A kislánya születésével már háromgyerekes anyuka lett az énekesnőből. 2019-ben fogadott örökbe ugyanis két, akkor 18 éves fiút, akik addig nevelőszülők gondozásában éltek, ám kiöregedtek a rendszerből.

Hatalmas áldás, hogy velem lehet mindkét fiú

– nyilatkozta akkoriban.

Az egyik fia egyébként pár éve apai örömök elé nézett, így Sia egy ideje már nem csak anyuka, hanem nagymama is.