Júliusban érkezik az osztrák fővárosba az énekes.
Folytatódik Justin Timberlake nagy sikernek örvendő turnéja, amit ha Budapestre nem is, a szomszédos Bécsbe még idén elhoz. Az énekes július 14-én lép színpadra a The Forget Tomorrow World Tour keretein belül az osztrák fővárosban, az 50 ezer fős befogadóképességű Ernst Happel Stadionban. A sztár vendége Timbaland lesz. A jegyértékesítés már kezdetét is vette.
A sima jegyárak 114,5 és 279,97 euró, azaz nagyjából 45.800 és 111.800 forint között mozognak. Aki állójeggyel szeretne menni, az három opció közül is válogathat. A sima álló mellett a diamond circle-lel közvetlenül a színpad előtti elkerített részről, a golden circle-lel pedig az előbbi mögötti szektorból élvezhetjük a koncertet.
VIP jegyek is elérhetőek a showra, melyek többek között különleges ajándékokat és a helyszínre való korábbi belépést foglalnak magukba. Mi több, az egyik egy különleges, kifejezetten a jegytulajdonosok számára létrehozott lounge élményt is tartalmaz. A VIP csomagok ára 323,5 és 522,5 euró, vagyis körülbelül 129.200 és 208.600 forint között mozog.
5 év után indult újra turnézni
Justin tavaly öt év kihagyás után vette ismét nyakába a világot. A jelenleg is futó koncertsorozata a hatodik, Everything I Thought It Was című albumát hivatott népszerűsíteni, de természetesen a fellépései során a régebbi slágerei is felcsendülnek élőben a korábbi lemezeiről. 2024-ben olyan Európai városokban lépett színpadra az énekes, mint például Krakkó, Berlin, London, München, Amszterdam, Köln, vagy éppen Koppenhága, idén pedig még több helyre látogat el a kontinensen.
Bécs mellett többek között Milánóban, Kaunasban, Tallinnban, Seville-ben, Trondheimben, Kværndrupban, Varsóban, Landgraafban, Luxembourgban, Frauenfeldben, Berlinben, Párizsban, és a romániai Bonchidán is elcsíphetik a rajongók.