A Saturday Night Live vendége volt az énekesnő.
Bár már hónapokkal ezelőtt elstartolt Lady Gaga új érája, eddig az új dalai közül csak a Die With A Smile című balladáját hallhattuk élőben. A március 7-én, pénteken megjelent MAYHEM albumáról sem a Disease, sem az Abracadabra című kislemezeivel nem lépett színpadra – egészen mostanáig. Az énekesnő egy nappal a korong érkezése után az ikonikus Saturday Night Live vendége volt, ahol a házigazda szerepét is magára öltötte, és fel is lépett két új szerzeményével.
A sztár a változatosság kedvéért, na meg a rajongói legnagyobb örömére ezúttal nem a zoronga mögé ült be. Két energikus performanszt villantott az Abracadabra című slágeréhez, mely egyből a fanok kedvencévé vált, és a Killah című szerzeményéhez.
Az előbbiben az előadó egy rakat háttértáncossal karöltve mutatta be élőben is a track ütős koreográfiáját. Az utóbbiban a műsor backstage-ét vette be, és még a dobokon is besegített a bandájának.
A fellépések mellett egy csomó vicces skitben is szerepelt, melyek visszanézhetőek az SLN YouTube csatornáján.

Gaga egy igencsak színes albummal tért vissza
Lady Gaga utoljára 2020-ban, a pandémia kellős közepén jelentkezett poplemezzel. 5 év kihagyás után zeneileg egy igencsak színes anyagot kaptunk tőle, mellyel a karrierje korai szakaszához, a sötétebb popzenéhez is visszatért.
A MAYHEM című korongon összesen 14 track kapott rajta helyet, köztük a Disease, melyben a belső démonjaival küzd meg, a Die With A Smile, mely a belső békéről szól, és az Abracadabra is, ami akár a The Fame Monster-ről is lehetne. A lemez egy másik kiemelkedő szerzeményében, a grunge inspirálta Perfect Celebrity-ben a hírnévről énekel, a Blade of Grass egy, a vőlegényének címzett szerelmes ballada, a How Bad Do U Want Me pedig egy ízig-vérig popdal.
Valószínűleg hamarosan bejelenti a turnét is
A sztár áprilisban a Coachella headlinereként lép színpadra, nem sokkal utána pedig Rio de Janeiróban és Mexikóvárosban ad koncertet. Nagy valószínűséggel a teljes turné bejelentésére sem kell már sokat várnunk. A napokban frissítették a profilképét a Ticketmaster oldalán, és már tavaly arról beszélt egy bennfentes, hogy egy masszív showval, és karrierje eddigi legnagyobb koncertsorozatával készül.