Harry Styles több év kihagyás után újra színpadra állhat – ezek a pletykák már új lemezének előszelei lehetnek.
A napokban cikkeztünk arról, hogy Harry Styles Tokióban futotta le a maratont, most viszont végre zenei hírekkel szolgálhatunk. A NY Post informátorai szerint egy hajszál választja el attól, hogy ő és csapata leszerződjön a Las Vegas-ban található Sphere-rel.
A neve elhallgatását kérő forrás azt nyilatkozta, Harry lassan egy 35 koncertes Las Vegas-i rezidenciát tudhat magáénak, mely legkorábban az év második felében kezdődhet. Ez pedig pont egyezik azokkal a pletykákkal, miszerint a művész az év első felében kezdi meg új korongjának promótálását, majd pedig a nyáron megérkezhet negyedik nagylemeze is.
Kétségkívül hatalmas dobás lenne a Sphere számára leszerződteni a Grammy-díjas sztárt.
A Sphere-nek szüksége van néhány olyan friss és felkapott előadóra, mint Styles. Eddig szinte minden rezidencia az idősebb, akár 60+-os közönségnek lett kitalálva
– írja a napilap, forrásukra hivatkozva.
Kiemelik, hogy korábban Beyoncé lett volna a nagy fogás, viszont a művésznővel való tárgyalások sikertelenek voltak. Éppen ezért szükség van egy másik, a fiatalabb generációt megmozgató előadóra a kínálatukba.


Érdekesség, hogy a helyszínt a U2 nyitotta 40 koncerttel, majd az amerikai Phish állhatott 4 alkalommal színpadra, utánuk pedig a Dead & Company adott 30 koncertet (március végétől még 18 koncertre számíthatunk tőlük). Őket követte az amerikai rockbanda, az Eagles, akik 32-szer léphettek színpadra a helyszínen, a Sziget Fesztiválra is érkező Anyma 12 alkalommal volt látható, Kenny Chesney, country énekes a nyáron 15 koncertet ad, míg a Backstreet Boys nyár végén kerül majd fel a listára. Az év további része egyelőre teljesen üres.

A jelenlegi állás szerint a pénzügyi része a dolgoknak még nem publikus, illetve Harry PR csapata sem szeretett volna nyilatkozni az üggyel kapcsolatban. Az énekes legutóbb 2022 és 2023 között járta a világot, akkor Love On Tour nevű turnésorozatával, mellyel Budapestre is ellátogatott.