Végre megkapta Budapest is az Euphoria-t

Első alkalommal járt Budapesten Loreen, a kétszeres Eurovíziós Dalfesztivál nyertes, aki végre elhozta legnagyobb slágereit.

Lorine Zineb Nora Talhaoui, vagy ahogy a világ ismeri Loreen vasárnap, március 2-án járt első alkalommal hazánkban, és igaz, első magyar koncertje két dallal is rövidebb lett, mint korábbi koncertjei, azért mégis a teljes közönség átélhette a tiszta, eufórikus érzést az este folyamán. Hiába van több, mint egy évtizede a pályán és Európa szerte teltházas koncerteket ad 2012-es ESC debütálása óta, valahogy minket eddig teljes mértékben elkerült a művésznő.

A dupla Eurovíziós Dalfesztivál nyertes, aki 2012-ben és 2023-ban is hazavihette a serleget, pontban este 8 óra 50 perckor kezdte meg a 13 dalos koncertjét az Akvárium Klub Nagyhalljában. Mint, ahogy korábban is beszámoltunk róla, a bulit egyébként egy másik Eurovíziós kollégája, Luna nyitotta, aki előtt Casey McQuillen melegítette be a közönséget. Az esemény egyébként teljesen teltházas volt és egy szöget sem tudtunk volna leejteni a tömegben mi sem.

Loreen első alkalommal Budapesten, az Akvárium Klub színpadán
Loreen első alkalommal Budapesten, az Akvárium Klub színpadán © MUSICDAILY

Tökéletesen összerakott show

Egy biztos, a Loreen által nyújtott koncertélmény egy teljesen másik univerzumba kalauzolt el minket, mint amihez hozzá vagyunk szokva. Az első daltól az utolsóig olyan érzésünk volt, mintha egy modern színdarabot látnánk, rév köntösben. Mert igen, bármennyire is próbáljuk tagadni, azért egy kicsit fájt, amikor az ikonikus Euphoria c. klasszikusát először akusztikus verzióban kezdte, majd pedig egy techno remixben fejezete be. De ne szaladjunk ennyire előre.

Hiába, azért a lélegzetünk is elállt amikor megpillantottuk a 41 éves énekesnőt a színpadon, tetőtől-talpig fémes felületű ruhában, az ikonikus, hosszú körmeivel és derékig érő hajával. Majd elindult a tényleges és féktelen rév-dance buli: vasárnap estére egy igazi, végetnemérős szombat esti buli hangulatot teremtett a svéd-marokkói szupersztár, aki szinte minden dalát újrahangszerelte és szinte brutalista megjelenéssel tálalta.

Sajnos, Heal c. debütáló lemezéről csupán 1 dalt kaptunk, ami természetesen az Euphoria volt, második Ride c. korongjáról viszont már 4 dallal is meglepte a közönséget. Igaz, utóbbi dalok alatt kicsit leült a közönség, a nagyobb bulit egyértelműen az újabb szerzeményei, mint a Gravity, Warning Signs vagy az Is It Love? csapták, na meg persze a Tattoo, ami a csúcspontja volt az egész estének. Loreen még egy kiadatlan dallal is meglepte a közönséget, melyet minden országban előad a turné során.

Ezután még egy dalt kaptunk ajándékban, melyet teljes mértékben a rajongóinak dedikált. A koncert alatt nem sokat szólalt meg, inkább hagyta, hogy dalaival töltse fel a közönséget, de ekkor elmondta, hogy „Őszinte leszek, szeretlek titeket. Nem ismerjük egymást, de valahogy mégis ismerjük egymást” – majd pedig felvezette búcsúdalát a Fire Blue-t. Reméljük hamarosan újra fővárosunkban üdvözölhetjük Loreent, ugyanis földöntúli az általa nyújtott élmény.