Erre számíthatunk Loreen budapesti koncertjén

2 hét és fővárosunkba, Budapestre érkezik a kétszeres Eurovíziós Dalfesztivál nyertes Loreen – teljes dallista a cikkben.

Napra pontosan két hét és első alkalommal köszönthetjük hazánkban a történelmet író és kétszeres Eurovíziós Dalfesztivál nyertest, Loreen-t, aki 2012-ben Euphoria című dalával tarolta le a slágerlistákat, 2023-ban, 11 évvel később pedig a Tattoo c. szerzeményével duplázott. Európa-turnéjába most fővárosunk, Budapest is befért – a koncertnek az Akvárium Klub ad otthon 2025. március 2-án, vasárnap.

Loreen vizuális világa hasonlóan érdekes és izgalmas, mint zenéje. Előbbiben hangsúlyosak most a nagy körmök, az acél takarás, ez pedig tökéletesen harmonizál az erős dance-pop trackekkel, melyeket mostanában piacra dob. Az emlegetett európai koncertsorozata tegnap Utrechtben kezdődött, ahol 15 dalt, köztük egy kiadatlant hallhattak az egybegyűltek.

Reklám 1

Várhatóan Budapesten sem lesz másként, így jó szokásunkhoz híven összeszedtük, mely dalokkal készül a művésznő a koncertekre. Persze papírforma, hogy legnagyobb slágerei, mint a Tattoo vagy az Euphoria helyet kaptak a dallistán, de az sem meglepő, hogy az előbbit követő dalai, mint a Gravity, Warning Signs, Forever vagy az Is It Love is felcsendül majd.

Heal c. debütáló lemezéről az ESC nyertes dalon kívül csupán a My Heart Is Refusing me lesz hallható, míg a Ride c. korongról 6 dalt is sikerült bezsúfolni, mint például a Jupiter Drive-ot vagy a Hate The Way I Love You-t. Élőben valószínűleg a Statements c. power-balladája fog a legnagyobbat szólni, így külön izgalmas, hogy azt a dallista közepén találjuk.

Ha hangolódnál a koncertre, alább Spotify és Apple Music lejátszási listát is készítettünk, a Facebook esemény ezen a linken elérhető, a jegyek pedig ezen.