Úgy néz ki, egy 6 éves szerzemény is rákerült a lemezre.
Selena Gomez hosszú hónapokig etette a rajongóit azzal, hogy felhagy a zenéléssel. Szerencsére, mint kiderült, csak szórakozott velük, és esze ágában sincs abbahagyni az éneklést. Mi több, kevesebb, mint három hét múlva érkezik a vőlegényével, Benny Blanco-val közös, visszatérő albuma, melynek most a dallistájáról is lerántotta a leplet.
Az I Said I Love You First című lemezen összesen 14 dal kapott helyet, köztük a szívhez szóló Scared Of Loving You című ballada, és a Gracie Abramsszel közös Call Me When You Break Up című popinduló is. Érdekesség, hogy a jelek szerint Benny és Selena első kollabja, az I Can’t Get Enough is rákerült a korongra – hacsak nem rukkoltak elő egy ugyanilyen című, új szerzeménnyel. A hat éve megjelent, 2019-es dalban Tainy és J Balvin is közreműködtek.
Íme a teljes dallista:
Az nem derült ki, hogy Gracie Abrams – és adott esetben J Balvin és Tainy – mellett lesz-e más közreműködő előadó az anyagon.
Pár új dalrészlet is hallhatunk már
Annyi biztos, hogy zeneileg egy igazán színes albummal tér vissza Selena. Az eddig megjelent dalok mellett pár új részletet is hallhatunk már az eddig kiadatlan szerzeményekből, és igencsak különböző a hangzásviláguk.
Az egyik az iPhone 16e reklámjában csendült fel, a másik pedig a Rare CD évfordulós kiadásán bukkant fel meglepetésként.
Az énekes-színésznő egyébként a napokban Los Angelesben forgatott videót az egyik új dalához. Íme pár kép a munkálatokról:
A szerelmüket fogják ünnepelni az albummal
Selena és Benny az album bejelentésekor elárulták, hogy a szerelmüket fogják ünnepelni az új dalokkal, és betekintést engednek velük a rajongóknak a kapcsolatukba. A szerelmük teljes történetét megismerhetjük majd: azt, hogy milyen volt az életük, még mielőtt találkoztak volna, azt, hogy hogyan szerettek egymásba, és azt is, hogy mit tartogat számukra a jövő.
Az I Said I Love You First március 21-én került a boltok polcaira és a streaming platformokra.