Lyle és Erik Menendez történetét bemutató sorozatot az egész világ látta, de vajon nekik hogy sikerült a börtönből?
A Szörnyetegek antológia 2. évada Lyle és Erik Menendez történetét mesélte el, ami a megjelenésekor Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori (Monsters: The Lyle and Erik Menendez Story) címmel került a Netflix katalógusába. A sorozat első etapja után a második is óriási visszhangot generált, illetve két feltörekvő szupersztár, Cooper Koch és Nicholas Alexander Chavez karrierjét repítette az egekbe.
Most, a 2 Angry Men podcast keretein belül Lyle mesélt egy keveset arról, hogy hogyan tudtak több jelenetet és akár epizódot is megnézni a börtönben. Igaz, kiemelte, hogy arról szó sincs, hogy az egész sorozatot lehetőségük lett volna végignézni, de úgy érzik, hogy amennyit láttak belőle, az elég is volt.
Elég sokat láttunk belőle. Én videóhíváson keresztül néztem meg egy részét, amit itt a börtönben lehetőségünk van használni. Nyilván sok jelenetet láttunk a tévében, és rengeteget hallottunk róla, szóval úgy érezzük, mintha már az egészet ismernénk – bár valójában még nem láttuk teljes egészében.
Lyle úgy érzi, hogy a két színész, Koch és Chavez viszont nagyon jó munkát végeztek.
Számomra ez egy érdekes helyzet. A média és Ryan Murphy projektje nagyon széles körben elterjedt, és tényleg sok embert elgondolkodtatott, segítve őket abban, hogy megértsék a gyerekkori traumát, amin Erik és én keresztülmentünk – különösen azokat a borzalmakat, amelyeket Eriknek kellett elszenvednie. Cooper Koch Erik megformálása és az ő traumájának bemutatása egészen lenyűgöző volt, és Nicholas is fantasztikusan alakította az én szerepemet.
Úgy érzem, hogy ez sokak szemét felnyitotta arra, hogy a borzalmak akár tehetős családok falai és gondosan ápolt sövényei mögött is megtörténhetnek. Szerintem sokak számára világossá vált, hogy az ilyen problémákat nem lehet a szőnyeg alá söpörni. A bántalmazás akkor tud fennmaradni, ha rejtve marad a társadalom elől – mert ha fényt vetünk rá, ha beszélünk róla, akkor a trauma lehetőséget kap a gyógyulásra, az áldozatok pedig esélyt a kiútra. Ryan Murphy és az ő projektje pontosan ezt tette: rávilágított a történetünkre. És ezért végső soron hálásak vagyunk.
Míg az első etap Jeffrey Dahmer történetét mesélte el, a második a fentebb is említett Lyle és Erik Menendez tragikus történetét ölelte fel, a jövőre érkező harmadik évad pedig Ed Gein történetét mutatja be Ryan Murphy sajátos történetmesélésében.