Selena Gomez és Gracie Abrams hamarosan felrobbantja a zenei világot hamarosan megjelenő Call Me When You Break Up c. dalukkal.
Hosszasan cikkeztünk már arról, hogy Selena Gomez mennyire eltávolodott a zenétől és főként színészi karrierjére szeretett volna fókuszálni – legalábbis nyilatkozatai szerint. Majd, miután palira vette az egész világot, a semmiből bejelentette, hogy egyébként vőlegényével, Benny Blancoval egy közös lemezt dobnak piacra.
Az I Said I Love You First március 21-én lesz majd elérhető, a korong beharangozó dalát, a Scared Of Loving You-t pedig Valentin nap alkalmából kaphatta meg a nagyközönség. A 2 és fél perces balladát egyébként Billie Eilish tesójával, FINNEAS-szal készítették el a szupersztárok.
A lemez úgy tűnik, hogy a párkapcsolat, a szerelem és a szexiség jegyében készült el, egy tegnapi, I Said I Love You First eseményen pedig maga Selena is részt vett Londonban, ahol megmutatta a szerencsés rajongóknak az egyik új dalát, melyben a TikTok és a The Eras Tour felkapott előadója, Gracie Abrams hallható, mint társelőadó. A rövid videóban hallható az is, ahogy Selena felvezeti a Call Me When You Break Up c. dalát és elmondja, hogy borzalmasan izgul:
@rareamz I’m so greatful for this opportunity! #selenagomez #selenator #selenanewmusic @Selena Gomez @Selena Fan Club @Rare Beauty #fyp #foryoupage #xyzabc #trend ♬ original sound – 🌺
Napokkal ezelőtt egy másik dalcímről is lehullott a lepel, hamarosan várható a Young & Hotter c. kislemez érkezése is.