Benson Boone bocsánatot kért, amiért a farkát igazgatta a Grammy-fellépése közben

Nem pont amiatt lett virális a fellépése, mint tervezte.

Sikerekben gazdag évet tudhat maga mögött Benson Boone. Az egész világot meghódította a tavalyi Beautiful Things című slágerével, mely egészen a Grammy-gáláig repítette őt. A legjobb új előadó kategóriában jelölték a neves díjra, amit végül nem ő vihetett haza, de ennek ellenére is emlékezetes volt számára az este. Színpadra is lépett ugyanis, azonban nem pont amiatt lett virális a fellépése, mint tervezte.

A dalát a közönség soraiból kezdte el énekelni egy öltönyben, amit nem mások téptek le róla, mint Heidi Klum és Nikki Glaser, alatta pedig egy overál volt. Show-elemekben nem volt hiány, hiszen már az első percben leszaltózott egy zongoráról, és a kivételes hangi adottságait is kellőképpen megcsillogtatta. Mindezek ellenére mégis a fellépés utolsó pár másodpercére figyeltek fel leginkább az emberek.

@bensonboone.10 bensons full grammy performance! #grammys #grammys2025 #bensonboone #bestnewartist #interview #vira #fyp #fyppp #trendin #blowthisu ♬ original sound – bensonboone.10

A színpadon igazította meg a férfiasságát

A fellépés befejeztével valószínűleg azt gondolta az énekes, már nem őt mutatják a képernyőn, így, mielőtt meghajolt volna, igencsak feltűnően megigazította a férfiasságát a színpadon. Nem volt szerencséje: még őt mutatták, a pusztán három másodperces videó pedig futótűzként kezdett terjedni. Az X-en például alig fél nap alatt majdnem másfél millióan látták, de a TikTokon rengetegen osztották meg.

@bennyboonesdomain Ay Chihuahua!!! 😂😳 #bensonboone #grammys #grammys2025 #concert #performance #livetv #youokbro ♬ Slow It Down – Benson Boone

Minden oké, tesó? Elfelejtettük, hogy élő adásban vagyunk?

Néha lehetetlen ezt megkerülni.

Elnézést uram, ez mi volt?

– ilyen, és ehhez hasonló kommenteket kapott az internet népétől.

Túl szűk volt a ruha, bocsánatot kért

Természetesen a sztárhoz is eljutott, hogy a farka miatt csámcsognak a fellépésén. Az Instagram történetében kért elnézést, ahol azt is elárulta, hogy túl szűk volt a ruhája.

Bocsánat, hogy ilyen agresszívan igazítottam meg az overálomat. Bizonyos helyeken rettentően szűk volt

– írta.