2003-ban mutatták be a Buffy, a vámpírok réme című horror-vígjáték sorozat utolsó részeit, most jön a folytatás.
Több, mint két évtizeddel a Buffy, a vámpírok réme (Buffy the Vampire Slayer) vége után úgy tűnik, hogy a szeretett és kőkemény hét évadot megélt természetfeletti horror sorozat újra visszatérni látszik. A hírek szerint az eredeti főszereplő, Sarah Michelle Gellar is újra magára ölti Buffy Summers karakterét.
A Deadline információi szerint a reboot nagyon közel jár ahhoz, hogy a Hulu bekérje az első epizódot, amiből másodpercek alatt teljes sorozatos berendelés is lehet. Az első (és egyben teszt) részt az Oscar-díjas Chloé Zhao (Örökkévalók, A nomádok földje) rendezi, míg az írásért Nora és Lilla Zuckermann (Poker Face) lesznek a felelősök.
Arra is fény derült, hogy nem csak egy teszt epizódot terveznek bekérni, hanem a teljes sorozat összeépítésére is sor kerülhet hamarosan, ugyanis a Hulu és a többi befektető hamar sorozatot szeretne látni az ötletekből. Igaz, arról nincs hír, hogy visszatérnek-e az eredeti szereplők – de szinte biztos, hogy megkörnyékezik őket majd a főszereplőnőn felül.
Névtelen forrásokra hivatkozva a magazin azt állítja, hogy a színésznővel már hónapok óta folynak a tárgyalások és most érkeztek végső stádiumba és csak egy vékony hajszál választja el attól, hogy minden papírt aláírjon.

A Buffyverzum (Buffyverse) legújabb fejezete 2026-ban kezdődhet legkorábban, a fentebb említett producerek és írók mellett vezető producerként maga Gellar is beszáll, illetve friss Grammy-díjas Miley Cyrus keresztanyja, Dolly Parton is. Érdekesség, hogy Parton tavaly még azt mondta, hogy gőzerővel megy a munka, hogy tényleg feltámasszák a sorozatot.
Annyi biztos, hogy a széria eredeti készítője, Joss Whedon semmilyen formában nem lesz részese az új epizódok gyártásának, ugyanis 2021-es botránya óta nem munkálkodik hivatalosan Hollywoodban – és ez most sem lesz másként.