Rockbanda oldalán evezett zenei vizekre Kristen Stewart

Megérkezett a színésznő első dala.

Kristen Stewart több, mint két évtizede tevékenykedik a szórakoztatóiparban, és számos sikerfilm fűződik a nevéhez. Most pedig, karrierje során először zenei vizekre evezett. Megérkezett a sztár első dala, melyet a Lord Huron nevű rockbandával közösen készített el. 

Kristen nem énekel a Who Laughs Last című szerzeményben – helyette beszél benne. A monológjában egy késő esti kocsikázás élményét írja le, úgy, hogy szinte megelevenedik a hallgató szeme előtt a történet.

Mindig is szerettem a bandát, és azonnal bele tudtam élni magam a dal mániákus hangulatába, amint meghallottam. Imádom, amikor egy dal teljesen magával ragad és megelevenedik előtted. Nincs ahhoz fogható érzés, amikor ilyen projekteken keresztül új barátokat szerzel magadnak. Szerencsés vagyok, hogy a részese lehettem

nyilatkozta a színésznő.

A zenekar frontembere szerint egy álom volt Kristennel dolgozni.

A zenekar frontembere, Ben Schneider elárulta, hogy a kollab előtt nem ismerték egymást Kristennel. Azonban a szerzemény írása közben az ő hangján hallotta a szöveget a fejében, így felkereste, hátha érdekli a közös munka. 

A dal megírása közben végig Kristen hangját hallottam a fejemben. Nem gondoltam volna, hogy össze tudjuk hozni a közreműködést, de érdekelte a dolog. Találkoztunk, és egyből jól kijöttünk egymással. Nagyszerű ember – nagyon nyitott és kreatív. A videó koncepciójához is sokat hozzáadott. Őszintén, egy álom volt vele dolgozni

– mesélte.

A dalhoz videó is forgott, ami teljes mértékben átadja a szerzemény kaotikus hangulatát.

Új stílus a banda számára

Nem csak Kristen közreműködése miatt különleges a Lord Huron újdonsága. A punkos hangzása új stílust is jelent számukra, hiszen eddig főként folkos beütésű indie rockzenét játszottak. Ez a visszatérő kislemezük is egyben – utoljára 2023-ban adtak ki zenét.