Ariana Grande: még nem tudom, mi lesz a következő szerepem

Elmondása szerint azonnal tudni fogja, ha meglátja a megfelelő forgatókönyvet.

Ariana Grande hatalmas álma vált valóra azzal, hogy a Wicked című filmben szerepelhetett, és sikert sikerre halmozott vele. Az alkotás minden idők egyik legjövedelmezőbb musical adaptációja lett, az énekes-színésznő pedig élete első Oscar-jelölését is bezsebelte vele. Nem csoda, hogy ezek után még inkább a filmek világába szeretne fejest ugrani, azt azonban még nem tudja, mi lesz a következő szerepe.

Ari a Deadline-nak árulta el, hogy fogalma sincs, miben fog feltűnni legközelebb. Abban viszont biztos, hogy tudni fogja, amint meglátja a megfelelő forgatókönyvet.

Még nem tudom, mi lesz a következő szerepem. De azonnal tudni fogom, ha meglátom és elolvasom a megfelelő forgatókönyvet, hogy ez az

nyilatkozta.

Arról is mesélt egy kicsit, hogy milyen karakterek bőrébe bújna a legszívesebben.

Az olyan karaktereket szeretem, akik árnyaltak és sokszínűek

– tette hozzá.

Soha nem gondolta volna, hogy egyszer Oscarra jelölik

A színészkedés régóta része a sztár életének. Kiskorában a szülővárosában, a helyi színházban játszott, majd a V, mint Viktória című sorozatnak köszönhetően ismerte meg a nevét a nagyvilág. Elmondása szerint azonban a legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy egyszer Oscar-díjra fogják jelölni. 

Nyolc éves korom óta szerepelek, szóval elég régóta, de ez olyan dolog, amire soha nem számít az ember. Ez az első igazi filmes szerepem, és az, hogy eljátszhattam ezt a karaktert, életem legnagyobb ajándéka. A legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy Oscar-díjra jelölnek érte

– mesélte.

Még Ariana sem tudja, miben láthatjuk legközelebb a mozivásznon.

Hozzátette, hogy nagyon befogadó volt vele szemben a filmes közeg, és csodálatos érzés számára, hogy megbecsülik a munkáját.

Csodálatos érzés olyan emberek között lenni, akikre egész életemben felnéztem. Nagyon befogadó volt velem szemben a filmes közeg, és megerősítettek abban, hogy végre jó úton járok. Jó érzés, amikor megbecsülik a munkádat. 

Arianát a legjobb női mellékszereplő kategóriában jelölték a neves díjra. Olyan színésznők esélyesek még idén erre az elismerésre, mint Monica BarbaroFelicity JonesIsabella Rossellini, és Zoe Saldaña

Azért a zenei karrierjét sem fogja teljesen elhanyagolni

Bár az elmúlt hónapok során többször kihangsúlyozta, hogy jelenleg a színészkedésre szeretne fókuszálni, a zenei karrierjét sem fogja teljesen elhanyagolni. Biztosan érkezik majd a tavalyi, eternal sunshine című albuma bővített változata, de azt még ő maga sem tudja, hogy mikor.

Elég sokat vagyok a reflektorfényben mostanában és azt szeretném, ha hiányoznék egy kicsit a gyermekeimnek. Várom, hogy meglepjem őket ezzel, de még nagyon gondolkodom, mikor kéne kiadni. Egy ideig még biztosan magamnál tartom

– nyilatkozta pár hete.