Milliárdokért kelt el a ház, ahol a Reszkessetek, betörők!-et forgatták

A villát egy ponton Macaulay Culkin is meg szerette volna venni.

Valószínűleg senkinek nem kell bemutatni a Reszkessetek, betörők! című filmet, hiszen, ahogy mondani szokás: nincs karácsony Kevin nélkül. Az 1990-es ünnepi klasszikust Winnetkában, Illinois államban forgatták, az ikonikus ház, ahol Macaulay Culkin karaktere harcba szállt a betörőkkel, pedig hivatalosan is elkelt. A villát 2024 májusában kezdték el árulni 5,25 millió dollárért, az új tulajdonosok azonban ennél még többet voltak hajlandóak fizetni érte. Nem kevesebb, mint 5,5 millió dollárért vásárolták ugyanis meg, ami nagyjából 2,2 milliárd forintnak felel meg.

A ház 1921-ben épült, és nem is olyan rég, 2018-ban újították fel. Öt hálószoba és hat fürdő mellett van benne többek között két nappali, egy edzőterem, egy moziterem, egy beltéri sportpálya, egy garázs, melyben három autó fér el, és egy tágas gardrób is.

Íme pár kép arról, hogy néz ki a villa napjainkban:

Igazi luxusvilla a filmből ismert ikonikus ház.

Nem ismerős a ház beltere? Ez nem véletlen. A szobák ugyanis túl kicsik voltak ahhoz, hogy egy egész stáb elférjen bennük, így a Reszkessetek, betörők! legtöbb beltéri jelenetét egy stúdióban forgatták, amit egy közeli, üres iskolaépületben építettek fel.

Ez lett volna a sorsa, ha Macaulay Culkin veszi meg

Ennek ellenére a Kevint alakító Macaulay Culkin sokat tartózkodott a házban a forgatás során. Az akkori tulaj elmondása szerint szinte mindig ott volt náluk, amikor éppen nem forogtak a kamerák.

Sokszor az én szobámban tanult a magántanárával, vagy csak szimplán a tesójával játszottak a szobák egyikében

– nyilatkozta a This Morning című műsorban.

Nem csoda hát, hogy a színész is elgondolkozott azon, hogy megvegye a villát, hiszen sok elmék köti ide. Azonban az soha nem volt neki tervben, hogy beköltözzön a családjával, Brenda Songgal és a a két gyermekükkel.

Átfutott az agyamon, hogy megveszem, de inkább csak poénból. Egy játszóházat csináltam volna belőle a rajongóknak, ahol például újra tudták volna alkotni a film jeleneteit

– nyilatkozta a New York Timesnak.

A rajongók egyébként így is előszeretettel látogatnak el a villához, főként az ünnepek idején. A korábbi tulaj azonban ezt egyáltalán nem bánta, sőt, szórakoztatónak találta az emberek izgatottságát.

Időnként hallottuk, ahogy kintről bekiabálják, hogy: Kevin! Jó móka volt látni, hogy az emberek ilyen izgatottak lesznek csupán attól, hogy meglátják a házunkat

– mesélte.