Mégis új zenén dolgozik Selena Gomez?

Az énekes-színésznő vőlegénye utalt arra, hogy készülőben lehet valami.

Selena Gomez az utóbbi hónapok során többször kijelentette, hogy parkolópályára tette a zenei karrierjét, és helyette a színészkedésre szeretne fókuszálni. Most azonban úgy fest, mégis készülőben lehetnek az új dalai. Az énekes-színésznő vőlegénye, Benny Blanco a TikTokon utalt arra, hogy új zenén dolgoznak közösen.

A producernek egy rajongó írta hozzászólásban, hogy “légyszi, csinálj új dalokat a királynőnkkel”. Benny erre nemes egyszerűséggel egy rövid, 3 másodperces videóval válaszolt, amiben a párja egy stúdió mikrofon előtt csücsül.

Nem először dolgoznának együtt

Selena 2023 decemberében erősítette meg, hogy egy párt alkotnak Bennyvel, a múlt hónapban pedig azt is megtudhattuk, hogy jegyben járnak. De már jóval azelőtt is dolgoztak együtt, hogy összejöttek volna. Az énekes-színésznő 2015-ös, Revival című albumának két slágerében, a Kill Em with Kindness-ben és a Same Old Love-ban is benne van a producer keze munkája, majd négy évre rá az I Can’t Get Enough című dalhoz egyesítették az erejüket. Legutóbb a 2023-as Single Soon című kislemezen munkálkodtak közösen. 

Többször dolgozott már együtt a pár.

A zene mindig is az élete része lesz

Bár mostanában inkább a színészkedés felé húz a szíve, a zenét sem zárta ki teljesen az életéből.

Jelenleg semmi sincs tervben zenei téren, de annyit azért mondanék, hogy a zene mindig is a részem lesz. Most éppen nem készülök semmivel, de a zene mindig ott lesz az életemben

nyilatkozta még tavaly októberben.

Lehetséges, hogy úgy volt vele, hogy új év, új én?

Világszerte tarol egyébként Selena új filmje, az Emilia Pérez, mely hazánkban februárban kerül bemutatásra, és már biztos, hogy a Gyilkos a házban című sorozatának is érkezik az ötödik évada.