Egy hosszú esszében tárta a nyilvánosság elé az érzéseit.
Ariana Grandénak és Ethan Slaternek nem csak a karrierjükre volt nagy hatással a hatalmas sikernek örvendő, Wicked című filmjük, hanem a magánéletükre is. A két sztár ugyanis a forgatáson talált egymásra, és azóta is boldog párkapcsolatban élnek – nemrég például együtt látták őket karácsonyfát vásárolni, és örömmel fotózkodtak a rajongókkal, akik összefutottak velük a vásáron. A szerelmük azonban nem kis felfordulást okozott, hiszen hónapokig attól volt hangos a média, hogy Ari szakította el a színészt az egykori feleségétől, akivel egy jelenleg két éves kisfiuk is van.
A terapeutaként munkálkodó Lilly Jay eddig nem igazán kommentálta az eseményeket, most azonban kitálalt a The Cut magazinnak, és egy hosszú esszében tárta nyilvánosság elé az érzéseit.
Senki nem úgy megy férjhez, hogy azt gondolja, egyszer majd el fog válni, de én tényleg soha nem gondoltam volna, hogy ez bekövetkezhet. Főleg nem egyből azután, hogy életet adtam az első gyermekemnek, és főleg nem úgy, hogy az egész a férjem egy hírességgel való új kapcsolatának árnyékában történik majd
– kezdte.
Ethan és Lilly több, mint 12 évvel ezelőtt, még a középiskolában kezdtek el randizni, és nyolc évig voltak házasok. A nő a szakmájából kifolyólag mindig is tartózkodott attól, hogy túl sokat osszon meg magáról online, például nem is használja a közösségi médiát, így elmondása szerint igencsak nehezen élte meg, amikor bulvárlapok címlapján találta magát az akarata ellenére, ráadásul egy olyan időszakban, amikor egyébként is a padlón volt.
Soha nem voltam olyan boldog, mint a terhességem alatt, de azzal is tisztában voltam, hogy a boldogság mennyire bizonytalan tud lenni
– írta.
Lilly a várandóssága idején olyan nőkkel dolgozott, akiknek valamiféle probléma lépett fel a terhességük során, és ennek a feldolgozásában nyújtott segítséget számukra, így sokat aggódott azon, hogy az ő kisbabája egészségesen érkezzen meg. Bár ez így is történt, a szülés során komplikációk léptek fel.
Túléltem a preeklampsziát, egy életveszélyt jelentő komplikációt, és végre teljes volt a családunk. Azonban nem azokon a dolgokon aggódtam, amiken kellett volna. Perinatális szaktanácsadóként tisztában voltam a statisztikákkal – hogy mennyire törékeny egy házasság a szülés utáni időszakban, hogy mennyire fontos a depresszió és a szorongás megelőzésében, hogy kapcsolatot teremtsünk a közösségünkkel, és hogy milyen módon érinti egy újszülött érkezése az egész családot. Mindezek ellenére hajlandó voltam egy másik országba költözni a kéthónapos csecsemőnkkel és a férjemmel, hogy támogassam a karrierjét.
Lilly úgy fogalmazott, őt teljes mértékben lefoglalta az, hogy egy újszülöttet kellett gondoznia, és nem is értette, miért kezdtek el eltávolodni egymástól Ethannel. Elmondása szerint, bár a válást idén szeptemberben hivatalosan is kimondták, még mindig próbálja elfogadni, hogy a házasságának vége azzal a személlyel, akit még a középiskolában ismert meg, és vannak jobb, és rosszabb napjai.
A fiammal töltött napjaim napsütéssel vannak tele, azok a napok azonban, amikor egyszerűen nem tudom kikerülni annak a filmnek a marketingkampányát, ami egész életem legszomorúbb időszakára emlékeztet, sötétebbek.
Ethan exe sajnos munkalehetőséget is veszített amiatt, hogy bulvárbotrányba keveredett. Elárulta, hogy a történtek után egy állásajánlatot mindenféle magyarázat nélkül visszavontak tőle, és voltak páciensei, akik nem mentek el a megbeszélt időpontjukra, hanem egyszerűen csak felszívódtak.
Lilly hozzátette, hogy a válás ellenére Ethannel mindketten a fiuk érdekeit igyekeznek szem előtt tartani, és bár a kettejük kapcsolata megváltozott, szülőként ugyanazt nyújtják, mint azelőtt.
Mindketten mindennél jobban szeretjük a fiunkat az esetek 100 százalékában, attól függetlenül, hogy éppen kinél van.
Lilly Jay teljes esszéjét itt tudod elolvasni.