A harmadik lesz az Eufória utolsó évada

Nem meglepő a hír.

Sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán elkészül-e valaha az Eufória soron következő, harmadik évada. A munkálatok az eredeti tervek szerint még 2023-ban elstartoltak volna, azonban több okból kifolyólag, többször is eltolták a forgatást – közrejátszott ebben például Angus Cloud és a producer Kevin Turen halála, a tavalyi hollywoodi sztárjkok, és a forgatókönyv is, amivel a hírek szerint hol Zendaya, hol az HBO nem volt megelégedve. 

Most viszont úgy tűnik, végre sínen vannak a dolgok a sikersorozat körül: a forgatókönyv kész, a felvételek januárban indulnak, és az összes fontos főszereplő visszatér a képernyőre. Mindezek ellenére a szériának az újabb felvonás után nincs sok jövője. A Deadline erősítette meg, hogy a harmadik évaddal lezárják a történetet, és ezután nem terveznek folytatást hozzá.

Az új részek cselekményéről egyelőre szinte semmit sem tudni, csupán annyit, hogy egy időugrással fognak indulni, és már nem a középiskolában láthatjuk majd a jól ismert karaktereket. Bár ez a nézők számára valószínűleg nem lesz észrevehető, a forgatási helyszín is változni fog. Az első két évadot a Sony Los Angeles-i stúdiójában vették fel, míg az újat már a Warner Bros. stúdiójában fogják, szintén Los Angelesben.

Hamarosan indul a forgatás, és már meg is van a kezdés dátuma. Olvastam a forgatókönyvet, és meg vagyunk vele elégedve

– nyilatkozta még novemberben az HBO egyik fejese, Casey Bloys.

Az új epizódokban viszontláthatjuk majd többek között Zendayát, Jacob Elordit, Sydney Sweeneyt, Alexa Demie-t, és Hunter Schafert is, Storm Reid viszont már biztosan nem tér vissza bennük.

Arról egyelőre nincs hír, hogy majdnem 3 év kihagyás után mikorra tervezik a premiert.