A börtönből vettek részt a dokumentumfilm elkészítésében a testvérek.
Ryan Murphy sikersorozata a SZÖRNYETEGEK antológia letarolta második évadával is a Netflixet. Míg az első etapban Jeffrey Dahmerrel és történetével ismerkedhettünk meg, addig a nem rég bemutatott második etapban Lyle és Erik Menendez tragikus és morbid történetét hozta képernyőre a rendező – és hát, szinte naponta cikkezhetnénk valamiről a sorozattal kapcsolatban. Legutóbb például arról írtunk, hogy könnyen megeshet, hogy Murphy kiegészíti néhány új epizóddal a történetet, hogyha mindenki benne van.
Ma viszont egy sokkal érdekesebb mű érkezett, ami nem romanticizálja túl az erőszakot és a Menendet fivérek bevonásával készült el. Alejandro Hartmann, a rendező elsődleges célja az volt, hogy dokumentumfilmjében a teljes képet és a teljes igazságot mutassa meg a nézőknek – igaz, sokan azt is vitatják, hogy úgy, hogy a történet szereplőinek egyik része már nem él, hogyan tudjuk teljesen biztosan, hogy ők, hogyan élték meg életük éveit, így elég nehéz autentikusan megmutatni a „valóságot”.
A Netflix Tudum profiljának adott interjúban a rendező kiemelte, hogy ez azon kevés interjúk egyike, melyben mind a két fél megszólal – sokban korábban csak Erik állt nyilvánosság elé, Lyle a ’90-es évek óta nem adott interjút. Majd úgy fogalmazott, hogy ő nem interjúztatni akarta a srácokat, hanem megérteni és megismerni őket, mindig nyitottan állt hozzájuk, több telefonos beszélgetés után pedig ennek meg is lett a gyümölcse, ugyanis Erik ajánlására Lyle is végül beszállt a projektbe.
Valószínűleg sosem fogjuk teljesen megérteni, mi is történt valójában. Ez bizonyos értelemben egy paradoxon. Próbálunk mélyebbre ásni, hogy végre megértsük, de végül rájövünk, hogy talán sosem fogjuk megérteni, miért történt meg
– fogalmazott a készítő.
A közel 2 órás dokumentumfilm mától magyar nyelven is elérhető a Netflix-en.