2014-ben adott ki utoljára lemezt.
A 2010-es évek elején egyszerűen nem tudtunk elmenni Pixie Lott neve mellett, akinek debütáló Mama Do (Uh Oh, Uh Oh) című slágere letarolta az Egyesült Királyságot és Európát is. Majd pedig debütáló lemeze a Turn It Up igazi popcsemegévé vált. 2012-ben hazánkban is fellépett a Viva Comet díjátadó keretein belül, ahol két dalt is előadott, majd pedig díjazottként távozott az eseményről. Nem sokkal később, 2011-ben a Young, Foolish, Happy c. lemeze már nem volt ekkora átütő siker, de mégis sikerült fenntartania egy szintet, főként hazájában. Majd, 2014-es saját nevével fémjelzett korongja már közel sem szólt akkorát, mint elődjei. Utána hosszú évekre eltűnt és egy-egy dallal, feldolgozással vagy kollaborációval örvendeztette meg rajongóit – most viszont közel 10 év után hivatalosan is visszatért.
Enico – olvasható a korong borítóján, ami egy szenvedélyprojekt, hogyha az előadót kérdezzük: tisztában volt azzal, hogy nagyon hosszú időt hagyott ki a zeneiparban – igaz, közben édesanyai örömökkel is meg lett áldva – az évek során pedig mondhatni benőtt feje-lágya.
A korong megjelenését megelőző interjúk során úgy fogalmazott, hogy tudatosan szerette volna kezébe venni az irányítást és úgy összerakni a lemezt, ahogy neki tetszik, mivel erre nem volt lehetősége korábban. Ez pedig érződik is, hiszen egy olyan személyes és őszinte tartalommal sikerült megtöltenie, mely kevés előadónak sikerül.
Érezhető a fejlődés a korábbi lemezeihez képest – igaz, aki azt a Pixie-t keresi, akit 10 éve megismertünk, a sajátos, bohókás, tökéletes popsztárt, annak azzal a rossz hírrel szolgálhatunk, hogy ahelyett, hogy ott folytatná, ahol abbahagyta, egy igazi, felnőtt, dögös nő köszön vissza a dalokban. A felvezető Somebody’s Daughter, a Midnight Trash vagy a Coco pedig vélhetően a diszkográfiájában is kiemelkedő alkotások.
A tervek szerint jövőre turnézni és fesztiválozni is indul, ugyanis ahogy Lott fogalmazott, a turnézás és az élőzenés része az az egésznek, amit a legjobban élvez.
