cserihanna művészetének nincs párja, akire a zenei szakma is felfigyelt és Artisjus-díjban részesítette egyedüli női dalszerzőként idén. A héten az előadó képe a New York-i Time Square felhőkarcolójának óriásplakátjára is kikerült a Spotify EQUAL jelenlegi, egyetlen magyar nagyköveteként. Itt pedig még bőven nincs vége a történetnek, hiszen megérkezett meghökkentő új „Halálfélelem” videóklipjével és új lemezének és azt bemutató, Akvárium kluboskoncertjének hírével. A bejelentés egy hiánypótló, szakpszichológusokkal tartott kerekasztalbeszélgetésentörtént, körbejárva a témát, miért érdemes beszélni arról, ami minden ember számára elkerülhetetlen és mit tehetünk mentális egészségünk megőrzéséért.
„A „Halálfélelem” című dalban az elmúlással kapcsolatos, sokszor szűnni nem akaró félelmemet vizsgálom. Van egy érzés, amit ateista magánynak neveztem el, és nem könnyű róla a nyilvánosságban szót ejteni, mert van egy alapvető törekvés arra, hogy senkit ne sértsünk meg a hitében. Olyan ember vagyok, akitől a spiritualitás, a vallásos hit távol áll, és hiába igyekeztem nyitottabbá válni, semmi fogékonyságot nem mutatok ezekre. Az ateista magány fogalma alatt azt értem, hogy ez a fajta hit nélküli létezés nehezítő körülmény a mulandóságunk elfogadásában. Ezt a fájdalmas érzést járom itt most körül” – árulta el cserihanna, aki még idén érkezik második stúdióalbumával, melynek lemezbemutatójára november 23-án az Akvárium Klub KisHall termében kerül sor. Az énekesnő nyíltan vállalja a fiatal felnőtt léttel járószorongásait, elég csak „pánick” című dalát meghallgatnimélyen elismert ’KIKÖTŐ’ című lemezéről.
A bábszínház rendezőként is tevékenykedő művész eddig is kiemelkedett az abszurd, nevettető videóklip-koncepciókkal, az idei 8. Magyar Klipszemle zsűrije két felvételét is shortlistbe válogatta („Akinek én sok vagyok”; „ember NEM élhet törött lábbal”), ehhez hűen készült az új,„Halálfélelem” asszociációkra épülő, bizarr mozgóképeszintén Márkus Sándor rendezésében.
„Célunk volt megjeleníteni a halálfélelmet különböző vizuálismetaforákkal képzőművészeti szinten, inkább az installációes a performance elemeire fókuszálva és megadva a nézőknek a szabad asszociáció lehetőségét. Engem is foglalkoztat a téma elég erősen, számomra ez egy nagyon személyes munka. Ezért is foglaltam bele az egyik régebbiprojektem emblematikus elemét, a hatméteres, felfújhatóbálnát” – mondta el Márkus Sándor, a rendező utalva „Whale me! – Coming in, coming out” installációjára, mely 2017-ben a Sziget Fesztiválon bátorította az őszinte, mélyen megnyíló beszélgetéseket.
„Van, aki struccpolitikát folytat” – szemléletmódváltó kerekasztalbeszélgetés történt a videóklip bemutatóján
A rendező is részt vett a Stranger Caféban, ahol neves és nagymúltú szakpszichológusokkal együtt került sor az elmúlás tudatunk megvitatására és a klip bemutatójára.
„Ez egy mindenkit érintő téma, senki nem tudja kikerülni a halállal való találkozást, természetes, hogy mindannyiunkban ott van a félelem az ismeretlentől, a kiszolgáltatottságtól, a „végességtől”. A félelem a saját halálunktól, és a félelem a szeretteink elvesztésétől. Mindenki kialakítja a saját védekezési mechanizmusait: ki úgy, hogy hárít és struccpolitikát folytat, ki úgy, hogy szarkasztikusan próbálja feldolgozni a saját szorongásait. A művészet remek terápiás eszköz – az ember a saját félelmeit, szorongásait ki tudja írni magából, meg tudja festeni, vagy éppen „ki tudja zenélni”, ahogy cserihanna is teszi. Mindez pedig a „közönségre”, a befogadóra is jó hatással van – fontos tudni, hogy nem vagyunk egyedül, és a kibeszélés segítség lehet a feldolgozásban is” – osztotta meg gondolatait az esemény kapcsán a moderátori székben ülő Száraz Eszter szerkesztő-rendező, aki televíziós újságíróként számos műfajban dolgozott és rengeteg interjút, portréfilmet készített, így számos különböző emberi sorsot ismert meg közelről. Többek között egy fesztiváldíjas dokumentumfilm, az „Emmi néni csodálatos élete” rendezője is – ami egy derűs, mindig mosolygó 101 éves életigenlő hölgy történetét mutatta be.
