Ryan Murphy reagált a SZÖRNYETEGEK című sorozatát ért kritikákra

Az alkotó szerint az volt a céljuk a sorozattal, hogy több álláspontot is bemutassanak.

Alig egy hete, hogy megjelent a Netflixen a Szörnyeteg-antológia második évada, a SZÖRNYETEGEK: A Lyle és Erik Menendez-sztori, mely a címben is említett testvérpár történetét mutatja be, akik 1989-ben lőtték agyon a szüleiket. A sorozat, ahogy az elődje, a Jeffrey Dahmerről szóló felvonás is, hatalmas sikernek örvend, azonban ahogy az várható volt, a botrány körülötte ezúttal sem maradt el. A napokban Erik Menendez adott ki egy közleményt a börtönből, melyben többek között azt is elmondta, hogy szerinte rossz szándék vezérelte Ryan Murphyt a széria készítésekor, és sok kritikai érte az alkotást amiatt, ahogy a történteket kezeli. 

Ryan Murphy most ezekre reagált: az E! News-nak adott interjút, melyben elárulta, hogy olvasta Erik véleményét, azonban tudja, hogy a férfi nem nézte meg a sorozatot, de reméli, meg fogja. Elmondása szerint a kritikusai össze vannak zavarodva abból a szempontból, hogy mi volt a célja a szériával, amelynek minden epizódja más-más nézőpontot és teóriát mutat be. 

A sorozattal az volt a célunk, hogy bemutassuk a tényeket és az összes nézőpontot, és a végén a nézőknek két dolgot kell tenniük: eldönteniük, hogy szerintük ki ártatlan, ki bűnös, és kik az igazi szörnyetegek, illetve beszélgetést kezdeményezni a férfiakat ért szexuális zaklatásról. Erről a témáról soha nem esik szó, és próbáltuk felelősségteljesen megközelíteni

– kezdte.

Kiemelte, hogy a SZÖRNYETEGEK több, mint fele a szexuális zaklatásról szól, aminek Eriket és Lyle-t kitette José, az apjuk, azonban meggyőződése, hogy a szüleik szemszögét is kötelességük volt számításba venni az alkotás készítése során. 

A történtekben négy ember vett részt: kettő közülük halott, kettő pedig életben van, és el tudják mondani az álláspontjukat. De mi a helyzet a szülőkkel? Történetmesélőkét kötelességünk volt, hogy az ő oldalukat is megpróbáljuk bemutatni, a kutatásainkra alapozva. Mi pusztán ezt tettük. 

Rengeteg támadás érte a készítőket amiatt is, hogy a testvérpárt úgy mutatják be, mint akik vérfertőző kapcsolatban álltak egymással. Ryan azonban elmondt, hogy ez egy létező teória volt a tárgyalásuk alatt, amiről az újságíró Dominick Dunne több cikket is publikált, ugyanakkor nem csak az ő nézőpontjára fókuszáltak – megjelenik még a képernyőn például a történet Erik ügyvédje, Leslie Abramson szemszögéből is. 

A sorozat rengeteg nézőpontot és teóriát mutat be azoktól az emberektől, akiknek köze volt az ügyhöz. Dominick Dunne több újságcikket is írt erről a teóriáról. Bemutatjuk az ő álláspontját is, ugyanúgy, ahogy bemutatjuk Leslie Abramsonét is. Kötelességünk volt mindegyiket belevenni a történetbe.

A kritikák ellenére egyébként világszerte tarol a sorozat, és jelenleg hazánkban is a legnépszerűbb széria a Netflixen.