A közelgő albumáról is mesélt az énekes.
Igencsak sikeres fél évtizedet tudhat maga mögött The Weeknd. 2020-ban jelent meg az albumtrilógiája első felvonása, az After Hours, melyet két évre rá a Dawn FM követett, és mindkettőről jó pár sláger született. Hamarosan érkezik az utolsó fejezet, a Hurry Up Tomorrow, melyről napokkal ezelőtt néhány dalt már hallhattunk az énekes brazíliai koncertjén, amit élőben közvetített világszerte, a korong felvezető kislemeze, a Dancing in the Flames pedig most pénteken, szeptember 13-án jelenik meg hivatalosan is.
Az előadó a megjelenés kapcsán a Billboardnak mesélt a közelgő lemezéről, és elárulta, hogy az új zenéje nem feltétlenül olyan lesz, amilyenre az emberek számítanak tőle.
Mindig ott a nyomás, hogy felülmúljam az előző munkámat, és fontos számomra, hogy fejlődjek. Néha nem olyan zenét csinálok, amit az emberek éppen akkor hallani szeretnének tőlem, de remélem, ha megjelenik az albumom, értékelni tudják azt, amit szerettem volna elérni vele. Régóta dolgozok a diszkográfiámom, és minden előre meg volt tervezve
– kezdte.
A sztár a mentális egészségéről is őszintén vallott. Elmondta, hogy a Billboardnak adott interjúja előtt is volt egy pánikrohama – az évek során már hozzászokott ehhez, és úgy érzi, soha nem is fog elmúlni teljesen a szorongása.
Folyamatosan küzdök a szorongásommal, és úgy érzem, soha nem fog elmúlni. Igyekszem kordában tartani, de már elfogadtam, hogy része az életemnek. Nem tudok elmenekülni előle.
Annyi biztos, hogy nem lehet könnyű estéről estére tízezrek elé kiállni a színpadra úgy, hogy szorong az ember, de a sztár elmondása szerint a zene terápiás hatással van rá.
A legnagyobb kihívás az, hogy az ember nem tudhatja, hogy erre született-e, hogy tényleg így kell-e lennie. A legtöbb embernek fogalma sincs. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a depresszív és nihilista érzelmeimet a munkámban tudtam feldolgozni. Olyan ez számomra, mint a terápia.
The Weeknd a karrierje kezdete óta igyekszik megújulni minden egyes albumával, és ez most sem lesz másképpen. Egy kis megfelelési kényszer van benne, de inkább maga miatt, hiszen tudja, hogy nem fogja mindenki első hallásra megérteni a zenéjét.
Mindig próbálok olyat alkotni zeneileg, amit addig még nem csináltam. Néha első hallgatásra nem egyértelmű, mi volt a célom, de a rajongóim idővel rá szoktak jönni. Egyedül az okoz nyomást, hogy jobb legyek, mint a régi énem, a fejlődésre koncentráljak, elérjem a céljaimat, és ne mások elvárásaihoz igazodjak.
Arról egyelőre nincs hír, hogy pontosan mikor érkezik a Hurry Up Tomorrow, a borítójáról viszont már lehullott a lepel, és ez alapján az énekes eddigi legőszintébb anyagára számíthatunk.