Íme az Ego!
Októberben érkezik az idei Szigetet is megjárt Halsey legújabb albuma, melyről most újabb dalt mutatott be. Az Ego című szerzeményt a 90-es évek zenéje inspirálta, és a hozzá készült kisfilm is ezt az évtizedet idézi meg.
A videóban, melyet maga az előadó rendezett, Halsey két szerepet is eljátszik. Az egyik énje hosszú, vörös hajjal, egy fekete miniruhában jelenik meg, míg a másikat rövid frizuával, smink nélkül, öltönyben láthatjuk, és a dal témájához illeszkedve a két karakter küzd egymással.
Ez a negyedik track, amit hallhatunk a sztár közelgő lemezéről. Idén júniusban dobta piacra az akusztikus The End című szerzemény, melynek megjelenésekor azt is megosztotta a nagyvilággal, hogy az elmúlt években két súlyos betegséggel is meg kellett küzdenie, és nem meglepő módon részben ez a tapasztalata ihlette az új anyagot. Azóta megjelent a 2000-es évek inspirálta, Britney Spears slágerét feldolgozó Lucky és a Lonely is the Muse című rockdal is.
Élet és halál között készítettem ezt az albumot, és úgy érzem, egy örökkévalóságot vártam, hogy megosszam veletek. Várok még egy kicsit. Így is már egy évtizede várok
– írta Halsey a korongról a közösségi oldalain.
A The Great Impersonator, melyet a legelső, BADLANDS című korongjához hasonlított, október 25-én kerül a boltok polcaira és a streaming platformokra, és 18 dal lesz rajta.