A banda azoknak a fanoknak ajánlotta a dalt, akik mentek volna az Eras turnéra.
Nemrég a magyar rajongók már láthatták Budapesten, tegnap pedig Bécsbe is megérkezett a Coldplay Music of the Spheres világkörüli turnéja, melynek keretein belül négy koncertet adnak az Ernst Happel Stadionban – ugyanazon a helyszínen, ahol Taylor Swift lépett volna színpadra a The Eras Tour-ral. Az énekesnő koncertjeit az osztrák fővárosban terrorveszély miatt törölték, amiről most először beszélt nyilvánosan, azonban a Coldplay tegnap, vagyis augusztus 21-én egy kis vigaszt igyekezett nyújtani a hoppon maradt Swiftieknek, és az előfellépőjükkel, Maggie Rogersszel közösen adták elő Taylor egyik slágerét.
A választásuk a Love Story-ra esett, az banda frontemberéhez, Chris Martinhoz és az énekesnőhöz pedig két rajongó is csatlakozhatott a színpadon.
Nemrég Bécs a lehető legrosszabb okok miatt került a hírekbe, de eljutott hozzánk Taylor Swift csodálatos rajongóinak az összetartása és kedvessége is. Úgy gondoltuk, mivel Taylor nem lehet itt, hiszen Amerikában van, próbáljuk meg kihozni a legjobbat a helyzetből – nem szeretném, ha azt hinnétek, hogy nem törődünk a Swiftiekkel
– kezdte Chris Martin.
A rövid beszéde után az énekes kiválasztott két fant a tömegből, és belecsaptak a dalba – de előtte még megkérte az egybegyűlteket, hogy ha nem sikerül jól a feldolgozás, ne tegyék fel az internetre.
Ha rossz leszek, légyszi ne tegyétek fel a videót a YouTube-ra. Nem akarok összetűzésbe kerülni Taylorral
– viccelődött.
Természetesen felesleges volt aggódnia, hiszen egy csodálatos pillanat kerekedett a gesztusból.
Taylor augusztus 8-án, 9-én és 10-én adott volna három teltházas showt Bécsben. Úgy fogalmazott, az eset teljesen összetörte és félelemmel töltötte el, ugyanakkor hálás, hogy nem történt
Teljesen összetört, hogy le kellett mondanunk a bécsi koncerteket. Az ok, amiért elmaradt, egy újfajta félelemmel töltött meg, és hihetetlen mennyiségű bűntudattal is, hiszen rengeteg ember tervezett eljönni ezekre a koncertekre. De egyben hálás is vagyok a hatóságoknak, mert nekik köszönhetően koncerteket kell gyászolunk, nem pedig életeket
– írta az Instagram oldalán.