A házassági évfordulójának napján adta be a válókeresetet Jennifer Lopez

Végleg vége a Ben Affleckkel való kapcsolatának.

Pár éve talált újra egymásra Jennifer Lopez és Ben Affleck, 2022-ben pedig össze is házasodtak. Először júliusban, Las Vegas-ban mondták ki a boldogító igent, majd a következő hónapban, egészen pontosan augusztus 20-án egy nagyszabású ceremónia keretein belül ünnepelték meg a fogadalmukat. Azonban most hivatalosan is vége a két sztár kapcsolatának: az énekes-színésznő a második házassági évfordulójuk napján adta be a válókeresetet.

A papírok szerint hónapot óta nem élnek együtt, és idén április 26-án döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Már egy ideje terjengenek a pletykák, miszerint Ben és JLo a válás felé haladnak. A hírek szerint elkezdték árulni a közös otthonukat, amiből a színész már korábban kiköltözött, Jennifer pedig éppen új házat keres magának. 

A jelek szerint a házasságkötésük idején biztosak voltak benne, hogy a szerelmük ezúttal örökké fog tartani, hiszen nem kötöttek házassági szerződést, így azt sem szögezték le előre, hogyan oszlik majd el a közös vagyonuk, ha válásra kerülne a sor. Jlo legutóbbi albuma, az idén februárban megjelent This Is Me… Now és a hozzá készült film, a This Is Me… Now: A Love Story a Bennel való kapcsolata köré épült, azonban nem öregedett jól az alkotás. A két sztár szakítása a bennfentesek elmondása alapján igencsak keserű volt, és mára már nem is igazán beszélnek egymással.

A két híresség korábban már alkottak egy párt: 2002-ben jöttek össze, azonban két évre rá szakítottak.

Az énekes-színésznő a tervek szerint idén júniusban turnéra indult volna, ám a 30 showból álló koncertsorozatot május végén lemondta.

Teljes mértékben le vagyok sújtva és megszakad a szívem, hogy cserben hagylak titeket. Kérlek, higgyétek el nekem, hogy nem tenném ezt, ha úgy érezném, hogy van más megoldás

– nyilatkozta akkor.

Így már tudjuk, nagy valószínűséggel mi állt a lemondás hátterében.