National Geographic szerint Kleopátra is brat girl volt

A magazin az „5 og brat girl”-ről cikkezett.

A National Geographic magazin a napokban cikkezett arról, hogy mi tesz valakit igazán brat girlé – utalva itt Charli XCX korszakalkotó, formabontó és popkulturális határokat feszegető brat c. lemezére. A cikk szerzője először a „brat girl” vagy „brat lány” fogalmát próbálja sokkal inkább felhasználóbarátabbá és emberközelibbé tenni, majd pedig a történelem során öt olyan női alakot emel ki, akik koruk már többször említett karakterei lehettek.

A megjelenés szerint egy olyan emberről beszélünk a karakter alatt, aki keményen és a saját szabályai szerint játszik. Nem idegen tőle, hogy a szokások általi kényelmi körből kirúgjon, az önmegvalósítás az elsődleges célja, ebben pedig a polgárpukkasztás és az ezt körülölelő dráma sem állítja meg. A fogalmat a már emlegetett énekesnőhöz, Charli XCX-hez kötik, akinek a 2024-es amerikai elnökválasztás Kamal Harrisét is sikerült elvarázsolnia ezzel. De ez korántsem újkeletű felfogás – számolnak be.

A történelem során pedig számos ilyen és ehhez hasonló női alakkal találkozhattunk. A cikkben öt különböző alakról olvashatunk, köztük a címben is szereplő Kleopátráról, akit a világtörténelem egyik legbefolyásosabb nőjeként emlegetnek. De olvashatunk még Vu császárnőről, aki kemény szabályairól és szerelmi életéről volt híres, Borgia Lukrécia modenai hercegnéről, aki a reneszánsz Itália egyik leghíresebb és leghírhedtebb nőalakja volt. Georgiana Cavendish politikai erejéről és a divatdiktátori szerepéről volt ismert, illetve George Sand, aki a írói szerepe mellett hangot adott a női jogok fontosságának, de sokat kritizálták maszkulin öltözködési stílusa miatt.