Az előadó elmondása szerint a következő albuma valószínűleg az utolsó lesz.
Csupán pár napja indította útjára Halsey hivatalosan is az új éráját a Lucky című kislemezével, de máris dráma övezi a visszatérését. Az előadó ugyanis nem azt a reakciót kapta a rajongóitól a dalra, amire számított: a streaming platformokon nem teljesít úgy a szerzemény, ahogy azt várta volna, és elmondása szerint a saját rajongói azok, akik folyamatosan kritizálják, és bunkóbban viselkednek vele, mint bárki más.
A hamarosan a Szigeten is fellépő sztár a Tumblr oldalán, egy hosszú bejegyzésben osztotta meg a követőivel a frusztrációját, és kertelés nélkül kijelentette: megbánta, hogy visszatért a zenéhez.
Teljesen őszintén, a saját rajongóim bunkóbbak velem, mint bárki más az egész világon. Persze ez nem mindenkinek szól, de régen kisebbségben voltak azok, akik borzalmasan viselkedtek velem, most pedig úgy látom, a legtöbben csak azért maradtatok itt, hogy néha benyögjétek a véleményeteket rólam – hogy mennyire utáltok, és milyen szörnyű ember vagyok
– kezdte.
Saját bevallása szerint nehezére esik olyan platformokon tartania a kapcsolatot a fanjaival, melyeken abszolút nincs jelen a kedvesség, a megértés, vagy éppen a türelem, és az elmúlt évek során pontosan azért kerülte ezeket a csatornákat, mert félt, hogy ez lesz a vége.
Halsey az elmúlt időszakban súlyos betegséggel küzdött, melyre a The End és a legújabb, Lucky című dalaiban is utal, ezért különösen nehezen viseli a felé irányuló rosszindulatú megjegyzéseket, főleg a rajongóitól.
Majdnem meghaltam. Nem fogok többé olyan dolgokat csinálni, amik nem tesznek boldoggá. Egyszerűen spirituális szempontból nem engedhetem meg magamnak. Amikor megbetegedtem, más sem járt a fejemben, csak hogy elég jól legyek ahhoz, hogy visszatérjek, de már azt sem tudom, mihez tértem vissza. Csak el akarok bújni egy lyukba. Megbántam, hogy visszatértem a zenéhez
– írta.
A poszt még mindig elérhető a profilján, azonban nem sokkal azután, hogy megosztotta, írt még egy, hosszabb és részletesebb bejegyzést, amiben még inkább kifejtette a sérelmeit. Ezt azóta törölte, de persze a követői képernyőképeinek köszönhetően továbbra is olvashatjuk a közösségi oldalakon.
Ebben úgy fogalmazott, nagy leckét tanult meg most, és sajnálatos módon ismerős a helyzet számára. Leírta, hogy amikor megbetegedett, csupán pár barátja és családtagja állt mellette, a többiek elpártoltak tőle.
Úgy érzem, pontosan ugyanez történik most is. 12 évet szántam az életemből arra, hogy kapcsolódjak az emberekkel és segítsek nekik. Ezrek mondták nekem, hogy megmentettem az életüket, és ezekhez az emberekhez tértem vissza, de most azt hallom tőlük, hogy nem érdekli őket, hogy én majdnem meghaltam.
Elmondása szerint szavakba sem tudja önteni az elmúlt időszak fájdalmát és szenvedését, és önmagát okolta amiatt, hogy a beteg lett, és egy időre fel kellett függesztenie a karrierjét.
És most visszatértem. És tudom, hogy nem tetszik az új dalom, ez teljesen oké, nem kell mindent szeretnetek, amit csinálok. Nem is azért csinálom, hanem azért, hogy elmeséljem a történetemet. Amin nem tudom túltenni magam, az a közömbösség. Tudjátok, mit tudtam meg tegnap? Csupán az aktív rajongóim 1 százaléka vette a fáradságot, hogy meghallgassa a dalt. De a körülöttem zajló párbeszéd nagyon hangos, nagyon gonosz, és ennél sokkal nagyobb százaléktól jön.
Halsey szerint ez már nem a zenéről szól, hiszen milliók hívják magukat rajongónak, mégis ennél sokkal kevesebben streamelték az új kislemezét. Úgy fogalmazott, ha már nem a zene áll a karrierjének a középpontjában, akkor nem szeretné tovább folytatni, és valószínűleg a közelgő albuma lesz az utolsó.
Túl gyenge, és túl fáradt vagyok hozzá. Azt gondoltam, ha visszatérek, attól jobban leszek, de egyáltalán nem így lett. Egy borzalom az egész. Folytatom tovább, mert túl keményen dolgoztam ezen az albumon ahhoz, hogy most feladjam, de ha ennek vége, akkor az egésznek vége lehet. Remélem, jobbra fordulnak a dolgok, és élvezettel oszthatom meg a lemezem azokkal, akik még velem maradtak
– zárta sorait.
Hozzátette, hogy elnézést kér és köszöni azoknak a rajongóknak, akikre ez nem vonatkozik, és támogatták őt az utóbbi időben is.
Az előadó kicsit több, mint egy hét múlva, augusztus 8-án, karrierje során először lép fel Budapesten, a Sziget nagyszínpadán.