Bejelentette a visszatérő albumát Katy Perry

A korong szeptemberben érkezik.

Egy nap választ el minket Katy Perry visszatérő dalától, mely a Woman’s World címet kapta, és a hatodik albuma felvezető kislemezéül szolgál, most pedig az énekesnő bejelentette a várva várt lemezt is. Az anyag a 143 címet kapta, és már csak pár hónapot kell rá várnunk, ugyanis szeptember 20-án kerül a boltok polcaira és a streaming platformokra.

A sztár a bejelentéssel együtt a borítóról is lerántotta a leplet:

Az albumot már elő is lehet rendelni ide kattintva.

A 143 kód jelentése egyébként az, hogy „I love you”, vagyis „szeretlek”, és gyakran használták az 1990-es évek elején az akkori, pager nevű kommunikációs eszközökön.

Az volt a célom, hogy egy merész, energikus és bulizós dance-pop albumot készítsek, melynek a szimbolikus 143 kód, vagyis a szeretet az átívelő üzenete

– nyilatkozta Katy.

Az énekesnő legutóbbi albuma, a Smile 2020-ban jelent meg, azóta pedig csupán 2 dalt dobott piacra, és már három éve nem hallottunk tőle új zenét, így biztosak lehetünk benne, hogy egy ütős és különleges anyaggal tér majd vissza.