Megérkezett az első előzetes KJ Apa Riverdale utáni első filmjéhez

2023 augusztus 23-án ért véget a Riverdale 7. évada, mellyel a sorozat is leköszönt – ez a 2017 óta futó alkotás hozta meg a világhírnevet többek között a főszereplőknek, KJ Apa-nak, Lili Reinhartnak vagy Camila Mendesnek is. Amíg az utóbbi két színésznőt már több alkotásban láthattuk a sorozat után, a férfi főszereplőnek, KJ-nek ez lesz az első szerepe. Érdekesség, hogy a női főszerepet a Hazug csajok társasága: Az eredendő bűn és Nyári iskola Maia Reficco-ja kapta, míg az Eufória Eric Dane-je is látható lesz a képernyőkön.

A One Fast Move c. film története szerint a fiatal főszereplő srácot, West (KJ Apa) teljesen elhagyta a szerencse. Frissen szabadult a börtönből, és anyagilag teljesen le van égve, így, mivel nincs semmi vesztenivalója, elhatározza, hogy felkeresi a rég nem látott apját, Deant (Eric Dane), hogy segítsen neki megvalósítani a gyerekkori álmát, ami nem más, mint hogy profi motorversenyzővé váljon. Az útja során egy kisvárosban rátalál a szerelem Camila (Maia Reficco) személyében, és egy motorosbolt tulaja, Abel (Edward James Olmos) a szárnyai alá veszi. Közösen életreszóló kalandra indulnak, és elkezdik ledönteni a falakat, melyeket Wes épített maga köré az apja távolléte miatt.

Hazánkban is augusztus 8-án érkezik majd a Prime Video platformjára – igaz, arról egyelőre nincs hír, hogy érkezik-e magyar szinkron, de felirat biztosan élesedik a premier napján.