18 év után készülőben van Az ördög Pradát visel folytatása

A hírek szerint Meryl Streep és Emily Blunt is visszatérnek a második részben.

2006-ban mutatták be a hatalmas sikernek örvendő Az ördög Pradát visel című filmet, mely mára már igazi klasszikussá vált – most pedig, 18 évvel a premier után készülőben van a folytatás. A második rész forgatókönyvéért a hírek szerint ismét Aline Brosh McKenna felel majd, aki az eredetiét is írta, és jelenleg úgy fest, Meryl Streep és Emily Blunt is visszatérnek a mozivászonra.

A történet középpontjában az áll majd, ahogy a mindenható főszerkesztő, Miranda Priestly próbálja életben tartani a karrierjét egy olyan világban, ahol a nyomtatott magazinok csillaga leáldozóban van. Ehhez Emily Charlton segítségére lenne szüksége, aki már egy luxusmárka befolyásos vezérigazgatója, és bőven van elég pénze ahhoz, hogy a termékeit Miranda magazinjában hirdesse.

Arról egyelőre nincs hír, hogy hol tartanak a film előkészületei, mikor indul a forgatás, és mikorra tervezik a bemutatót.

Az eredeti alkotás Lauren Weisberger 2003-as regényén alapszik, melyben részben a saját tapasztalatait osztotta meg, mint az amerikai Vogue főszerkesztője, Anna Wintour személyi asszisztense. A film óriási sikert aratott: több, mint 326 millió dollárt hozott a kasszára világszerte, és Meryl Streep egy Golden Globe-díjat, illetve egy Oscar-jelölést is bezsebelt vele.

A Disney egyelőre nem kommentálta a folytatás hírét.