Teljesen kiakadt a holland DJ.
Hardwell a világ egyik legfelkapottabb DJ-je, így minden bizonnyal a bukaresti SAGA fesztivál szervezői és a közönsége is meg voltak róla győződve, hogy emlékezetes showt nyújt majd a rendezvény első napján. A tegnapi fellépés tényleg emlékezetesre sikeredett, ám nem éppen pozitív értelemben. A holland előadó ugyanis félbeszakította az eredetileg kicsit több, mint 1 órásra tervezett produkcióját, és durván kiakadt a színpadon: azt üvöltötte, hogy a berendezés, amit biztosítottak neki, használhatatlan, és állította, hogy egy fillért sem fizettek neki a szervezők.
Egy ponton valaki meg is próbálta letessékelni a színpadról, azonban Hardwell addig nem volt hajlandó távozni, amíg a mondandója végére nem ért.
Hadd legyek veletek teljesen őszinte. Ez a kurva fesztivál egy kibaszott fillért sem fizetett nekem, hogy itt legyek ma este, mégis itt vagyok. De a berendezésük egy nagy rakás szar, és semmi nem működik rajta
– kezdte.
Elmondása szerint ő szerette volna végigcsinálni a showt, de a számára biztosított körülmények ezt ellehetetlenítették.
Figyu, SAGA, én nagyon szeretném folytatni a fellépést, de az egész berendezés használhatatlan. Így nem tudok fellépni, egyszerűen lehetetlen. Az egész DJ pult egy szar. Nagyon sajnálom, de így nem tudom folytatni a showt, és mostmár ti is tudjátok, miért. Bassza meg a SAGA fesztivál!
A szervezők szinte azonnal reagáltak a DJ vádjaira. Szerintük a berendezéssel nem volt probléma, hiszen nem sokkal később Will Sparks gond nélkül tudta használni, és a Hardwell előtt fellépő előadók, köztük Rita Ora és Loreen sem panaszkodtak rá.
A berendezés egyenesen Hollandiából érkezett veled együtt. Nagyon keményen dolgoztunk az idei SAGA fesztiválon a fellépőink és a közönségünk érdekében is. Gyorsan és hatékonyan meg tudtunk volna oldani minden technikai problémát, ha hagytad volna, és nem szakítottad volna meg a fellépésed ilyen rövid idő után. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy teljesítsük az elvárásaidat, és ki is lettél fizetve
– írták.
Hozzátették: sajnálják a DJ rajongóit, akik nagyon szerették volna már élőben látni őt Bukarestben.
A fesztivál az első napi botrány ellenére ma és holnap folytatódik, olyan világsztárokkal, mint RAYE, Tyla, vagy éppen Nicki Minaj.