TV-t vitt a Glastonbury fesztiválra Louis Tomlinson, hogy tudja nézni a meccset

Szurkolók százai voltak hálásak az énekesnek.

Louis Tomlinson egyik nagy szenvedélye a zene mellett a foci, ezzel pedig még jó páran vannak így. Éppen ezért, amikor a Glastonbury fesztivál bejelentette, hogy nem fogják vetíteni a múlt hét vasárnapi Anglia-Szlovákia Európa-bajnokság meccset, mert bezavart volna a nagyszínpad programjába, szurkolók százai fejezték ki csalódottságukat. Szerencsére a One Direction egykori tagja kreatív ötlettel állt elő, amivel megmentette a napot.

Az énekes nemes egyszerűséggel vett egy TV-t, és bevitte magával a fesztiválra. A kemping területen állította fel, ahol hamar hatalmas tömeg gyűlt köré, hogy együtt szurkoljanak az angol csapatnak, akik egyébként végül meg is nyerték a mérkőzést.

Reklám 1

Fogtunk egy TV-t, és behoztuk magunkkal. Nagyon Glasto módon oldottuk meg, felraktuk egy kis állványra, és kövekkel támasztottuk ki. Egyszer-egyszer elment az adás, mert nem volt olyan erős a jel, de a lényeg, hogy nyertünk

– mesélte Louis a BBC-nek.

A mérkőzést a második TV-n tudták csak nézni, amit az előadó hozott, ugyanis az első, amit vett, eltört. A sztár egyébként eredetileg a VIP sátorban tervezte követni a meccset, azonban ott annyira rossz volt az adás, hogy inkább a nagyszínpad közelében telepedett le egy üres placcra.

A fesztivál szervezőit először aggasztotta a spontán gyülekezés, ugyanis féltek, hogy a tömeg útban lesz azoknak, akik a nagyszínpad előtti területet szeretnék elhagyni, azonban kompromisszumra jutottak. Egy kicsit arrébb telepítették a TV-t, így továbbra is tudták nézni a meccset a focirajongók, akik Louis-t igazi hősnek kiáltották ki.

@sophie_niallsversion Look at the gray hairss!!! Its so cuteee and his eyes are so beautiful but he is a football stan isnt he! He didnt watch the match on his phone no no he had to watch it on tv! ???????? SUCH AN ICON!! #louis #louistomlinson #englandfootball #wk #glastonbury #glastonburyfestival #tv #fyp #lou #match #football ♬ origineel geluid – sophie_niallsversion