Ha egyike vagy annak a nagyjából 200 000 embernek, akik a 3 budapesti Coldplay koncerten részt vett, esetleg közelebbről ismered Ed Sheeran munkásságát, biztosan nem kell bemutatnunk Maisie Peters-t sem, aki a teltházas Music of the Spheres World Tour hazai állomásának előjátszója volt. Az énekesnő több, mint fél órán át szórakoztatta a hazai közönséget, ahol 11 dalt adott elő.
Maisie Hannah Peters 2000. májusában látta meg a napvilágot, tanár és PR manager szülőkhöz. 8 éves korában kezdett el énekelni, először kórusokban volt hallható, 12 éves korában pedig már dalszövegeket szerzett. 15 évesen már Brighton utcáin zenélt és YouTube csatornájára töltött fel saját dalokat és feldolgozásokat. Karrierjét Ed Sheeran indította be, aki a platformon fedezte fel a művésznőt és le is szerződtette saját kiadójához. Azóta pedig két lemezzel büszkélkedhet, a You Signed Up For This a második helyen nyitott, míg a 2023-as The Good Witch lemezével pedig egy évtized után döntötte meg a legfiatalabb női előadó csúcsát a brit lemezlistákon. Mára pedig nem csak saját turnéjával járja a világot, hanem a már emlegetett Sheerannel, illetve legutóbb a Coldplay stadionturnéjának előzenekara volt, így olyan országokba is eljut, mint Magyarország, ahol soha nem járt előtte. A 3 teltházas koncert mindegyikén jelen volt és még arra is szakított időt, hogy beszélgessen velünk egyet. Mesélt arról, hogy mennyire megszállottja Budapestnek, kérdeztük az új albumról, illetve arról is, hogy milyen érzés ekkora helyeken fellépni – exkluzív interjú Maisie Peters-szel a Coldplay koncertek során.
Nagyon örülünk, hogy itt vagy Budapesten, láttuk, hogy már körbe néztél a városban. Hogy tetszik eddig?
Imádjuk Budapestet. Annyira király város. Van itt néhány barátom, akikkel találkoztam az elmúlt néhány napban, ők eljöttek megnézni a koncertet is. Megnéztük a várat, sétáltunk a folyóparton, egy csomó mindent csináltunk. Jókat ettünk, körbejártuk a várost. Csodás hely. Imádtam.
Van olyan helyszín, ami nagyon megtetszett?
Voltunk a Margit szigeten és azokkal a tandembiciklikkel mentünk egy kört. Öten ültünk egy biciklin, ikonikus volt, szóval a bringázások.
Mielőtt belekezdünk, elmondom, hogy megkérdeztük a magyar rajongóidat, hogy miket kérdeznének tőled, szóval néhány kérdés tőlük van. A legutóbbi lemezed, a The Good Witch napokon belül ünnepli az első születésnapját. Milyen a kapcsolatod most azzal a koronggal?
Imádom azt a lemezt. Egy igazán nehéz időszakomban készítettem. Utaztam a világban, turnéztam és azzal a lemezzel ügyködtem a szabadidőmben.
Mivel egy szakítós lemez, ezért… egy igazán érzelmekkel teli időszaka volt az életemnek, de úgy érzem, hogy egy csodálatos időkapszula az életem azon részéhez, amikor 22 vagy 24 éves voltam.
Tényleg, egy csodálatos dolog ez. De akkor nagyon megszállottja voltam, most pedig egy káoszos önreflexió abból az időből. De akkor is imádom.
Melyik dalt volt a legnehezebb elkészíteni rajta?
Nem is tudom, hogy bármelyiket nehéz lett-e volna megcsinálni… nem, egyiket sem, mindet elég könnyen szereztem. Persze, a legszomorkásabb hangulata a Body Betternek vagy a Want You Backnek van. Azokhoz természetesen a fájdalmaimat kellett előhívnom segítség gyanánt, de közben elég egyszerű is volt őket megírni, mert az ilyenek csak ömlenek az emberből.
Ha már a jó boszorkányról beszélünk… ha varázsolhatnál egyet és valamit megváltoztathatnál a világban, mi lenne az?
Talán megoldanám, hogy teleportálhassak mindenfele. Így nem kellene repülőkre ülnöm többet, mert a repterek nagyon uncsik.
Nagyon várjuk, hogy új zenével jelentkezz. Hogy áll az új lemezed és mondd, milyen értelemben lesz más az elődjeihez képest?
Nos, még eléggé a készítés folyamatában vagyunk, szóval nem mondhatok el sok mindent róla, mert még mindig nagyon sok a titok.
De remélem, egy könnyebben fogyasztható anyag lesz. Egy kicsit pörgősebb. Van rajta egy csomó szerelmes dal, ami összeköthető a The Good Witch-csel.
De tényleg, még várni kell rá, mert még nagyon sokat kell rajta munkálkodni.
Szóval akkor még semmi hír arról, hogy mikor érkezhet, ugye?
Attól tartok semmi.
Ha bárkit választhatnál, akivel együtt dolgozol, ki lenne az?
Nagyon szeretnék Kacey Musgraves-szel dolgozni. A country énekesnővel, imádom a legutóbbi lemezét, a Deeper Well-t. Szóval Kacey!
Épp a Coldplay-el turnézol, szóval beszéljünk a turnézásról és a koncertekről egy kicsit. Mi a kedvenc részed a turnézásban?
A kedvenc részem egyértelműen maguk a koncertek. Imádok a rajongóimmal találkozni, akik a showkra jönnek és csak kapcsolódni velük és hallani, ahogy éneklik a dalaimat.
Nagyon szeretek utazgatni a barátaimmal is és azt is imádom, hogy egy csomó új helyet, államokat, országokat, vizeket fedezhetünk fel a világban, mindezeket a legjobb barátaim társaságában.
Melyik dalt szereted a legjobban előadni élőben?
Imádom a Lost The Breakupot énekelni, mindig annyira izgalmas. Csodálatos energiákat szabadít fel, én és a bandám együtt sétálunk végig a kifutón, annyira imádjuk.
Mi az a dolog, ami nélkül nem tudsz elindulni turnézni?
Igazából, én úgy érzem, hogy elég jó vagyok abban, hogy abból táplálkozzak, amink van.
Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy nincs meg az otthonom komfortos dolgai, de mindig hozok magammal egy rakás pulcsit és mamuszt, mert sokszor fázom.
És úgy érzem, hogy az airpodsomat sem tudom otthon hagyni, mert mindig jó, ha egy kicsit ki tudja az ember zárni a világot.
Tudom, hogy léptél már fel stadionokban, de egy egytől tízes skálán mennyire para ekkora helyeken énekelni?
Nem annyira félelmetes valójában, lehet azért, mert már egy csomószor végig csináltam. De hozzászokik az ember. Tudod, ez olyan, mint a biciklizés, csak stadionokban lépsz fel.
Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen kedvesen fogad a közönség, Ed [Sheeran] turnéja is ugyanilyen volt, mint ez a Coldplay koncert, tudod, nagyon szerethetőek a rajongóik, mindig meleg fogadtatásban részesülök és óriási megtiszteltetés ezekben az elképesztő és ikonikus helyszínen színpadra lépni.
És, hogy tetszett a budapesti koncert?
Imádtuk a budapesti koncertet, igaz volt egy kis malőr a hangtechnikával, szóval volt egy dal, amit akusztikusan kellett elénekelnünk, mert egyszer csak elment az áram.
De szerencsére a közönség nagyon kedves volt és nagyon biztattak, szóval nagyon kellemes vibeok voltak még ekkor is, mindenki nagyon kedves volt.
Elég régóta a zeneiparban tevékenykedsz. Mire vagy a legbüszkébb, amit ez idő alatt értél el?
Amire a legbüszkébb vagyok… mármint, amikor a lemezem #1 lett, de az is, hogy itt lehetek ezen a Coldplay turnén, mert mindig is az egyik álmom és célom volt ezt elérni. Emlékszem az előzenekarokra a Coldplay turnék során, visszaemlékezve az egész marha jól nézett ki. Elképesztő, hogy most én is részese lehetek.
Van kedvenc Coldplay dalod?
Van néhány, persze. Imádom a Viva La Vida-t, mert az volt az első, amit kisgyerekként hallottam, de a Magic is nagy kedvencem.
Mi volt a legnagyobb nehézség, amivel szembe kellett nézned a karriered során eddig?
Nem is tudom, volt egy csomó kisebb, de szerintem, talán az, hogy hű maradjak magamhoz és autentikus és helyes legyen az, amit csinálok vagy ahogyan cselekszem. Igaz, ez sokszor elég nehéz, mert sok ember mondja el a dolgokról a véleményét… Tudod, 17 éves voltam, amikor elindult a karrierem, szóval piszkosul fiatal voltam…
Igen, vannak nehézségek, de egy csomó csodálatos dologgal és egy csomó elképesztő emberrel vagyok körülvéve.
Megosztanál valamilyen üzenetet a magyar rajongóiddal?
Igen, azt, hogy köszönöm! Remélem sikerült az elmúlt héten új rajongókat szereznem, hogy itt voltam Budapesten. Nagyon szeretném, ha egyszer egy saját koncerttel jöjjek el ide. Reménykedek benne, hogy ez hamarosan valóság lesz és remélem mindannyian ott lesztek!