Lezárták Bangkok legnyüzsgőbb utcáját a Blackpink Lisája miatt

Visszatért a thai rapper.

Lisa 2021-ben az év egyik legnagyobb virális slágerét villantotta a Money című dalával, mely a debütáló szóló kislemezén, a Lalisa-n kapott helyet. A következő évben a Blackpink második albumán, a Born Pink-en hallhattuk a rappert, a csapat pedig tavaly még egy promóciós kislemezt dobott piacra The Girls címmel, azóta azonban nem jelentkezett új zenével a thai sztár – egészen idáig.

Lisa visszatérő dala a Rockstar címet kapta, és ez az első kiadványa, melyet nem a YG Entertainment gondozásában, hanem a saját menedzsment cégén, a Lloudon, és az RCA kiadón keresztül dob piacra. Az ütős és fülbemászó tracket az előadó dalszerzőként is jegyzi, a producere pedig a slágergyáros Ryan Tedder és Sam Homaee voltak.

Reklám 1

Az újdonsághoz természetesen videó is forgott, ami nem meglepő módon igencsak látványosra sikeredett, azonban nem ez az egyetlen érdekessége. Az egyik forgatási helyszín ugyanis Thaiföld fővárosa, Bangkok egyik legnyüzsgőbb utcája, a Chinatownban található Yaowarat Road volt, amit a felvételek miatt le is zártak. A helyi bolttulajdonosoknak előbb be kellett zárniuk a munkálatok idejére, melyek egyébként három napon keresztül, hajnal kettőtől reggel ötig tartottak, a sztár azonban kellőképpen kompenzálta őket a kiesett bevételért. Az érintett boltoknak kárpótlásul mind-mind csaknem 200 ezer forintnak megfelelő összeget fizetett.

A rapper egyelőre nem árulta el, hogy egy új szóló EP, esetleg egy szólóalbum előfutára-e a frissen megjelent Rockstar. Annyi viszont biztos, hogy hamarosan színészként is megcsillogtatja majd a tehetségét, méghozzá az HBO nagysikerű A Fehér Lótusz című sorozatának harmadik évadában.