A One Direction megformálása a 2010-es The X Factor UK-ben olyan történelmi pillanat volt a populáris kultúrában, amire nagyon kevés alkalommal van példa. A srácok a 2010-es évek legkeresettebb és legsikeresebb előadói voltak, akiket néhány éve egy videó által kiderült, hogy valójában Nicole Scherzinger rakott össze úgy, ahogy mi megismertük őket. A fiúk karrierjét Simon Cowell és az ő lemezkiadója igazgatta, amíg fel nem oszlottak határozatlan időre.
Azóta pedig ismerjük a sztorit: Harry Styles a világ egyik legnépszerűbb előadója lett, Niall Horan és Louis Tomlinson (aki idén a Sziget Fesztiválra is ellátogat) is megtalálták saját stílusukat és közönségüket, Liam Payne gyermeket vállalt Cheryl-lel közösen, míg Zayn visszavonult a reflektorfény elől és zenébe fojtotta érzelmeit.
Simon Cowell úgy érzi, hogy a mai generáció is készen áll arra, hogy megalakuljon az ő One Directionük, közel 14 évvel azután, hogy megalapították a bandát, és közel 9 évvel azután.
Minden generáció megérdemel egy szupersztár fiúbandát, és nem hiszem, hogy több mint 14 év alatt volt olyan, amelyik akkora sikerrel járt volna, mint a One Direction. Az iparág általában a szólóművészekre összpontosít – ezért általában valaki kívülről kell, hogy összeállítson egy bandát
– nyilatkozta Cowell a bejelentése során.
Simon azt is kiemelte, hogy az Egyesült Királyság több pontján (Newscastle, Dublin, Liverpool, London) hirdet meg meghallgatásokat, ahol olyan elszánt fiúk jelentkezését várja, akik hajlandóak végigmenni egy több fordulós táboron, ahol a tökéletes fiúcsapatot próbálja meg összekovácsolni. Cowell kalandját egy dokumentumfilmben fogják összefoglalni és bemutatni a nagyközönségnek, igaz, arról még nincs hír, hogy melyik streaming platform vásárolja majd meg a jogokat, de elég beszédes a Box to Box Film jelenléte, akik a Netflix-szel állnak szoros kapcsolatban.
Amúgy nem csak a One Direction karrierjért volt felelős az elmúlt években a médiaszemélyiség, hanem benne volt a keze a Little Mix, a Fifth Harmony, a CNCO, illetve a PrettyMuch munkásságban is.