A folytatás idén augusztusban startol el.
Egy hónapja, május elején derült ki, hogy mikor jelenik meg az Emily Párizsban negyedik évada, melyben a francia főváros mellett Rómába is ellátogat Emily (Lily Collins), most pedig az első képek is befutottak a várva várt folytatásból. Ha végiglapozzuk őket, feltűnhet, hogy a némelyiken a jól megszokott, nyári outfitek helyett téli ruhákat láthatunk a főhősön, ez pedig nem véletlen.
Ezúttal megismerhetjük Párizs egy másik oldalát is. Jó móka volt más szemmel tekinteni a városra, olyan jelenetekhez, amik egy kicsit drámaibbak, és nem csak a napos és virágos, hanem a szürkébb, kuckózósabb oldalát is bemutatni, amikor az emberek már kabátot viselnek, és az ég sötétebb. Párizs télen is pont ugyanolyan gyönyörű, mint nyáron, sőt, még lehet, hogy szebb is
– nyilatkozta a Tudumnak a széria rendezője és producere, Andrew Fleming.
Lapozd végig az alábbi Instagram posztot a képekért:
És hogy mire számíthatunk az új felvonásban? Emily teljesen össze van törve Camille (Camille Razat) és Gabriel (Lucas Bravo) félresikerült esküvője után. Két férfi iránt is erős érzelmeket táplál, de Gabriel hamarosan apuka lesz, és az exe, Alfie (Lucien Laviscount) legnagyobb félelme beigazolódott Gabriellel kapcsolatban. Sajnos az Emily és Gabriel közötti szikra tagadhatatlan, amint azon dolgoznak, hogy a séf étterme Michelin-csillagot kapjon, azonban két nagy titok romokba döntheti mindazt, amiről eddig álmodoztak.
Mindeközben a munkában Sylvie-nek (Philippine Leroy-Beaulieu) muszáj szembenéznie egy kellemetlen, múltbéli dilemmával a házassága érdekében, az Agence Grateau csapata konfliktusok kellős közepén találja magát, Mindy-nek (Ashley Park) pedig ott kell megfognia a pénzt, ahol csak tudja, ugyanis vészesen fogy neki, amint az Eurovízióra készülnek a bandájával.
Emily a negyedik évadban jól be lesz táblázva utazás szempontjából. A francia Alpoktól Róma nyüzsgő tereiig, a nézőink új helyeket csodálhatnak meg Emily szemein keresztül. Számíthattok új szereplőkre, még több drámára, romantikára, és egy új nyelvre is, amit megtanulhattok
– mesélte a sorozat készítője, Darren Star.
Az Emily Párizsban negyedik évada két részletben jön a Netflixre: az első öt epizódot augusztus 15-től, a második ötöt pedig szeptember 12-től nézhetjük majd.