Egy ismerős arc is visszatér terrorizálni a gyerekeket a Maine-ben található Derry-be, ugyanis 2025-ben érkezik a mostmár Max (korábban HBO Max) nevű streaming platformra az Az (It) c. horrorfilm előzménysorozata, melynek egyelőre a Welcome to Derry címet adták. Most egy újabb szereplőről rántották le a leplet.
2017-ben mutatták be az Az c. film feldolgozását, ami óriási sikernek örvendett és egy teljesen új rajongótábort épített fel a franchisenak – azóta pedig 2019-ben a második részét is bemutatták már a horrorfilmnek, melyeknek főszereplője Bill Skarsgård volt – igaz, szinte felismerhetetlen volt Pennywise, vagyis Krajcáros elmaszkírozott arcával.
Néhány szereplőről lerántották már a leplet, így biztos, hogy a színész Taylour Paige, Jovan Adepo, Chris Chalk és James Remar mellett lesz majd látható. A cselekményről nem igazán beszélnek a készítők, csupán annyit tudni róla, hogy a filmek előtt játszódik majd és szorosan kapcsolódik majd a filmekhez, mint előzménysorozat.



