Visszatér a színészkedéshez a sztár.
Finneast manapság leginkább producerként ismeri a nagyközönség, hiszen az ő keze munkáját dicséri a testvére, Billie Eilish legtöbb zenéje, emellett pedig énekes-dalszerzőként is tevékenykedik. A karrierjét azonban színészként kezdte, most pedig, hat év kihagyás után ismét megcsillogtatja a tehetségét ezen a téren is.
A sztár az amerikai Peacockra készülő Laid című vígjátéksorozatban tér vissza a képernyőre, igaz, csak vendégszereplőként, így valószínűleg maximum pár epizód erejéig láthatjuk majd az alkotásban.
A széria egy nő történetét meséli el, akinek a korábbi szeretői mind-mind rejtélyes körülmények között meghalnak, így kénytelen lesz szembenézni a múltjával – egész pontosan mindenkivel, akivel addig lefeküdt. A készítők szavaival élve egy elbaszott romkomra számíthatunk, ami felteszi a nagy kérdést: miért nem talál rám a szerelem, én vagyok a probléma? És meg is válaszolja azt: igen, határozottan te vagy a probléma.
A négy főszereplő Stephanie Hsu, Zosia Mamet, Michael Angarano, és Tommy Martinez lesznek, Finneas mellett pedig még hét mellékszereplő csatlakozott a sorozathoz: Andre Hyland, Olivia Holt, David Denman, Chloe Fineman, Indya Moore, Ettore “Big E” Ewen, és John Early.
Az alkotás egyébként egy 2011-es, ausztrál sorozat újragondolt változata lesz, mely ugyanezen a címen futott. Arról egyelőre nincs hír, hogy mikor lesz a premier, és hazánkban bemutatásra kerül-e a széria.
Finneas korábban olyan alkotásokban tűnt fel, mint a Rossz tanár, a Modern család, vagy éppen a Glee – Sztárok leszünk!.