A stúdió nem tett le arról, hogy becserkéssze az énekesnőt.
A Disney két éve erősítette meg, hogy tervben van náluk az 1997-es klasszikus rajzfimjük, a Herkules élőszereplős változata, melynek a producerei a Bosszúállók: Végjáték rendezői, Joe és Anthony Russo lesznek, a rendezői székbe pedig Guy Ritchie ül majd. A szereplőgárdáról ezidáig semmilyen hivatalos információt nem osztottak meg, azonban évek óta keringenek a pletykák, miszerint az egyik főszerepre a kiszemeltjük nem más, mint Ariana Grande – most pedig egy bennfentes kikotyogta, hogy ez azóta sem változott.
Daniel Richtman a Patreon oldalán osztotta meg a követőivel, hogy a stúdió továbbra is az énekesnőt szeretné látni az alkotásban, méghozzá a Megara szerepében, míg a címadó karakter szerepét Taron Egertonnak szánják. Ennél többek viszont nem tudtunk meg a forrástól, így azt sem, hogy tárgyalt-e már a Disney a két sztárral.
Arról egyelőre semmi hír, hogy mikorra tervezik elkészíteni a filmet, de az egyik producere 2022-ben azt nyilatkozta, hogy az előkészületek már megkezdődtek, és egy experimentális musicalre számíthatunk, amihez részben a TikTokról gyűjtenek inspirációt.
Kérdéses, hogy hogyan tudnánk musicalt csinálni a meséből. A mai közönség a TikTokon nevelkedett fel, nem? Felvetődik a kérdés, vajon nekik mik az elvárásaik egy musicallel szemben, hogy nézzen ki, és milyen érzéseket keltsen bennük?
– nyilatkozta Joe Russo a Variety-nek.
A producer páros idén ismét beszélt az alkotásról, és elárulták: annak ellenére, hogy évekig nem hallottunk róla semmit, nem vetették el, viszont a teljes forgatókönyv még nincs készen hozzá.
A mese története Zeusz fia, Herkules kalandjait követi nyomon, akit csecsemőként megfosztottak isteni mivoltától, és minden vágya, hogy ismét a szülei és a többi isten között élhessen az Olümposzon, ám ehhez bizonyítani kell, hogy méltó erre a kiváltságra.
Arianát hamarosan láthatjuk a mozivásznon, méghozzá a nagysikerű musical, a Wicked filmadaptációjában, melynek az első felvonása november 7-én kerül bemutatásra. Az énekesnő egyébként négy éve pont a Herkules egyik dalát, az I Won’t Say I’m In Love-ot adta elő a The Disney Family Singalong keretein belül.
Taron az utóbbi években olyan alkotásokban tűnt fel, mint a Fekete madár, a Tetris, vagy éppen a The Sandman.