Hangolódjunk együtt a Thirty Seconds to Mars budapesti koncertjére

Ezekkel a dalokkal készül a banda a budapesti koncertjére.

Holnap, azaz május 16-án újra Budapesten ad koncertet a Jared Leto nevével fémjelzett Thirty Seconds to Mars, akiknek már igazán ismerős lehet a hazai pálya, ugyanis több alkalommal jártak már fesztiváljainkon, 2019-ben a Budapest Parkban léptek színpadra – 5 évvel legutóbbi bulijuk után most az MVM Dome-ot veszik be.

Az extravagáns színpadképről és lélegzetelállító elemekről híres csapat valószínűleg a holnapi koncerten sem fog szerénykedni és egy felejthetetlen bulit csap a magyar közönségnek. Az eddigi fellépéseik során a turnén a legtöbb dalt a This Is War c. lemezükről adják elő – összesen 6 darabot. Ezt követi 4 dallal A Beautiful Lie c. korong, míg az AMERICA és a Love Lust Faith + Dreams, melyről 3-3 dalt hallhatunk majd, az It’s the End of the World but It’s a Beautiful Day-ről pedig mindössze 2 dal kapott helyet a setlisten. Ezeken felül egy feldolgozást is kapunk a koncerteken, ami eddig a Stay c. Rihanna és Mikky Ekko közöse volt.

A koncertet eddig a tömegből kezdték az előző állomásokon, ahol minél több emberrel próbáltak pacsizni, miközben a színpad fele vették az irányukat. A grandiózus nyitányt a Kings and Queens c. daluk követi, ami után az Up in the Air és a Walk on Water hallható – ezután pedig egy fan interakció következik, ahol a Rescue Me alatt rajongókat hívnak fel a színpadra bulizni.

Az első szakaszban csendül még fel például a Do or Die, a koncertsorozat névadója, a Seasons, a Hail to the Victor, a Hurricane ami a This Is War c. slágerrel zárul.

Az első felvonást egy akusztikus rész követi, ahol többek között a már említett Stay is felcsendül, de az Alibi, a From Yesterday, a Nigt of the Hunter, a City of Angels, az A Beautiful Life és az Attack is hallható lesz.

A végére pedig a legnagyobb slágereket hozzák el a rajongóknak, így a Stuck, a The Kill (Bury Me), a katarzist pedig a 2009-ben kiadott Close to the Edge fogja kiváltani.

A várható teljes dallista:

  1. Kings and Queens
  2. Up in the Air
  3. Walk on Water
  4. Rescue Me
  5. Do or Die
  6. Seasons
  7. Hail to the Victor
  8. Hurricane
  9. This Is War
  10. Alibi
  11. From Yesterday
  12. Stay
  13. Night of the Hunter
  14. City of Angels
  15. A Beautiful Lie
  16. Attack
  17. Stuck
  18. The Kill (Bury Me)
  19. Closer to the Edge