Mától nézhető az első két rész.
Csaknem két éve, hogy véget ért a 2010-es évek egyik legnagyobb sikersorozata, a Pretty Little Liars, vagyis a Hazug csajok társasága újragondolt változatának az első évada, mely Az eredendő bűn alcímet kapta, most pedig végre elstartolt a folytatás. A második évad a Nyári iskola névre lett keresztelve, és hazánkban is mától nézhető az első két része az HBO Maxen.
Innentől kezdve hetente, csütörtökönként kapjuk meg az új epizódokat, így a nyolcadik, az évadzáró június 20-tól lesz elérhető a streaming platformon.
Az új évad hivatalos leírása a következő: a Hazug csajok társasága: Az eredendő bűn vérfagyasztó eseményei után a hazug csajoknak még a halálnál is rosszabb sorssal kell szembenézniük, ami nem más, mint a nyári suli. Azonban nem a Millwood gimi az egyetlen dolog, ami közéjük, és a bulis nyári munkájuk, illetve az új szerelmeik közé áll. Egy új gonosztevő érkezik ugyanis a városba, aki lehetséges, hogy kapcsolatban áll A-jel, és mindannyiukat próbára teszi.
A széria készítői elmondása szerint pontosan ott vesszük fel a fonalat, ahol az első évad véget ért, és a második évad is a slasher műfaja felé hajlik, így szinte biztosak lehetünk benne, hogy sok véres jelenetet láthatunk majd a képernyőn.
Az új részekben viszontláthatjuk a 2022-ben megismert szereplőket, így Bailee Madisont, Chandler Kinneyt, Maia Reficco-t, Zaria, Malia Pylest, és Mallory Bechtelt is. A főszereplőkön kívül visszatérnek a sorozatban a szüleiket alakító Lea Salonga, Elena Goode, és Sharon Leal, emellett pedig új karaktereket is megismerhetünk majd. Mi több, egy színész felbukkan az eredeti szériából is, méghozzá Annabeth Gish, aki ismét Dr. Sullivan bőrébe fog bújni.