Nem a legjobban sikerült figura lett.
A világ egyik leghíresebb múzeuma kétségkívül a Madame Tussauds, ahol többek között világsztárokról nézhetünk meg élethű viaszbábukat, és fotózkodhatunk is velük. Persze nem ez az egyetlen viaszmúzeum: a Ripley’s Believe It Or Not! helyszínein is kiállításra kerülnek hasonló figurák, de sajnos azt is tudjuk, hogy ezek nem mindig sikerülnek a legjobban.
Ez történt most Lady Gaga legújabb szobrával is, amit az közelgő Joker film érkezése alkalmából készítettek, és az énekesnőt Harley Quinnként formálja meg – azonban inkább lett ijesztő, mint élethű.
Meglepő módon nem csak egy félresikerült próbálkozásról van szó, ugyanis a képeket maga a múzeum osztotta meg, viszont az egyelőre nem árulták el, melyik helyszíneiken tekinthetik meg majd a látogatók a horrorfilmbe illő babát.
Az énekesnő és Joaquin Phoenix nevével fémjelzett Joker: Folie à Deux, mely egy úgynevezett jukebox musical lesz, október 3-án kerül a mozikba, nemrég pedig azt is megtudhattuk, hogy legalább 15 jól ismert slágert dolgoznak fel benne a szereplők.