Az filmtrilógia utolsó része júliusban érkezik.
2022-ben startolt el az A24 horror trilógiája az X című filmmel Ti West rendezésében, melyet még ugyanabban az évben az előzménytörténete, a Pearl követett, idén pedig a folytatását, és egyben az utolsó felvonását kapjuk meg. A MaXXXine című alkotásban természetesen visszatér Mia Goth, mellette pedig még olyan sztárokat láthatunk benne, mint Halsey, Lily Collins, vagy éppen Kevin Bacon, az első előzetes pedig be is futott hozzá.
A készítők ezúttal a 80-as évekbe, egészen pontosan 1985-be kalauzolnak el minket. Az X véres történései után járunk, és ahogy a címből is kiderül, a film a pornósztár és feltörekvő színésznő, Maxine Minx történetét mutatja, amint próbál betörni Hollywoodba. Pearlhöz hasonlóan ő is bármint megtenne, hogy ez megtörténjen, azonban, amikor végre úgy tűnik, sikerült neki, keresztbehúzzák a számításait. Szabadon garázdálkodik ugyanis egy rejtélyes gyilkos, aki hollywoodi színésznőkre vadászik, és ha ez nem lenne elég, félő, hogy fény derül Maxine sötét múltjára.
Bár ugyanannak a történetnek a darabjait mesélik el, a trilógia részei igencsak különböznek egymástól. Az X-t a 70-es évek slasher filmjeiről mintázták, míg a Pearl, ami pár évtizeddel korábban játszódik, az Óz, a csodák csodájából merített ihletet. Az előzetes alapján a MaXXXine a zenétől a divatig tökéletesen hozza a nyolcvanas éveket.
Az Egyesült Államokban július 5-én lesz a premier, a hazai bemutató dátumáról azonban egyelőre nincs hír.