Ezúttal különböző éttermekbe látogat el a sztár.
Mint ahogy már tavaly beszámoltunk róla, két új főzőműsorral is készül Selena Gomez, az egyiknek pedig most a címéről és a premierdátumáról is lehullott a lepel. Selena + Restaurant, vagyis Selena + Étterem névre lett keresztelve a sorozat, és május 2-án startol el a Food Network csatornán, de az HBO Maxen is elérhető lesz.
Az első évad hat epizódból fog állni, és az énekes-színésznő a legjobb barátjával, Raquelle Stevens-szel látogat majd el benne különböző Los Angeles-i éttermekbe, hogy elkészítse az adott hely séfjénel a specialitását. A csavar az lesz benne, hogy Selenának minden részben egy saját étellel is elő kell rukkolnia, ami elég jó ahhoz, hogy az étterem menüjén landoljon.
Jótékonykodnak is a sorozattal: minden étteremnek a séfje kiválaszthat egy alapítványt, melynek Selenáék adományozni fognak. Az első rész helyszínéül a Beverly Hills-i Puck’s CUT Steakhouse szolgál, ahol a sztár egy csípős tenger gyümölcsi fogást készít el.
Az utóbbi négy évben főként virtuális segítséggel főztem a saját konyhámban, a világ legjobb séfjeinek utasításait követve, így izgatottan várom, hogy beléphessek az ő világukba. Kiderül, hogy a személyes jelenlét segíteni fog-e a főzőtudományomon
– nyilatkozta.
Selena első főzőműsora, a Selena + Séf 2020 nyarán, a pandémia kellős közepén startolt el, és eddig négy évadot élt meg. Ebben a sztárt a saját konyhájában láthattuk, a séfek pedig Zoomon keresztül csatlakoztak hozzá.
A sorozat mind a négy évada elérhető az HBO Maxen.