Így alakította a fájdalmát kreativitássá Shakira – hét év után új albummal jelentkezett az énekesnő

Íme a Las Mujeres Ya No Lloran!

Shakira kétségkívül egy igazi ikon. Ő a zenetörténelem során a legsikeresebb latin női előadó, most pedig, a 12. albumával ismét készen áll uralni a zeneipart. Hét év kihagyás után megérkezett a Las Mujeres Ya No Lloran, melynek a címe annyit tesz, hogy „a nők már nem sírnak”, azonban ez nem csak egy szimpla lemez, hanem a Grammy-díjas énekesnő naplója is egyben az elmúlt időszakból.

A korongon összesen 17 track kapott helyet, köztük nyolc vadiúj szerzemény, két remix, és hét már korábban megjelent sláger is, mint például a Music Sessions Vol. 53 Bizarrappel, a Karol G közreműködésével készült TQG, a Te Felicito, és az Ozunával közös Monotonía, melyek összesen 3,7 milliárd lejátszást tudhatnak magukénak a Spotify-on.

Az albummal együtt a Cardi B közreműködésével készült, igencsak fülbemászó pop dal, a Puntería klipjét is megkaptuk, melyben a két előadó mellett az Emily Párizsban sztárja, Lucien Laviscount is feltűnik. Shakira úgy fogalmazott, hogy egy élmény volt a rapperrel dolgozni, akinek csodálja a kreativitását.

A csodálatos látványvilággal rendelkező videó egy olyan bolygóra kalauzol el minket, ahol a nők amazonokként uralkodnak, ezzel mutatva be a erő és a nőiesség kapcsolatát.

A kolumbiai énekesnő úgy fogalmazott a Times-nak, hogy az új lemezén a fájdalmát alakította át kreativitássá, a frusztrációjából produktivitást csinált, és a sebezhetőségéből ellenálló képességet formált. Hozzátette, hogy rengeteget köszönhet a fanjainak is, és megköszönte nekik a töretlen támogatásukat.

Minden egyes dal megírásával újraépítettem magam. Ahogy elénekeltem őket, a könnyeim gyémántokká váltak, a fájdalmamból pedig erő lett. Ez nélkületek nem sikerült volna – ezt az albumot együtt alkottuk meg

– írta az Instagram oldalán.