Félelmetesebbek lesznek az új részek, mint az előzőek.
Két éve startolt el az HBO Maxen a Pretty Little Liars, vagyis a Hazug csajok társasága újragondolt változata, mely Az eredendő bűn alcímet kapta. Idén tavasszal pedig végre érkezik a második évad, ami már a Summer School címet viseli, de visszatérnek benne a 2022-ben megismert szereplők, így Bailee Madison, Chandler Kinney, Maia Reficco, Zaria, Malia Pyles, és Mallory Bechtel is.
A készítők, Roberto Aguirre-Sacasa és Lindsay Calhoon Bring elmondása szerint az új részek félelmetesebbek lesznek, mint az első évad, és az első képeket is megosztották a második felvonásból.
Lapozd végig az alábbi Instagram posztot az összes fotóért:
Hogy mire számíthatunk a második évadban? Pontosan ott vesszük majd fel a fonalat, ahol az első véget ért: A megölte Chipet, és ismét szabadlábon van, majd karácsony reggelén Imogen és Tabby ajándékokat bontanak Tabby anyukájával, amikor is egy baljós telefonhívást kapnak.
A gyilkos ezúttal egy női figura, Bloody Rose, aki sokkal ijesztőbb lesz, mint az első évadban megismert A, vagyis Archie Waters, és az összes főszereplőt rendesen próbára teszi. A második évad is a slasher műfaja felé hajlik, így szinte biztosak lehetünk benne, hogy sok véres jelenetet láthatunk majd a képernyőn.
A főszereplőkön kívül visszatérnek a sorozatban a szüleiket alakító Lea Salonga, Elena Goode, és Sharon Leal is, és új karaktereket is megismerhetünk majd. Mi több, egy színész felbukkan az eredeti szériából is, méghozzá Annabeth Gish, aki ismét Dr. Sullivan bőrébe fog bújni.
A második évad tavasszal startol el, a premier pontos dátumáról azonban egyelőre nem hullott le a lepel.