Megkérték Demi Lovato kezét

Demi és Jutes több, mint másfél éve alkotnak egy párt.

Nagy örömök közepette zárja az évet Demi Lovato, ugyanis december 16-án, szombaton a párja feltette neki a nagy kérdést, és megkérte a kezét. A szintén zenész Jutes egy szoliter eljegyzésű gyűrűvel, és benne egy jókora méretű, körte formájú gyémánttal készült a különleges alkalomra, melyet a New York-i luxus ékszerbutikban, a Material Goodban csináltatott.

A bensőséges eljegyzés után a pár az egyik kedvenc Los Angeles-i éttermük, a Craig’s felé vette az irányt, ahol a családjukkal ünnepeltek, erősítette meg a People magazinnak Demi egyik szóvivője.

A tegnap este életem legszebb estéje volt. El sem hiszem, hogy hozzámegyek életem szerelméhez. Szerelmem, el sem tudom mondani, mennyire várom, hogy egybekeljünk. Minden nap, amit veled töltök, egy valóra vált álom

– írta a sztár az Instagram oldalán.

A két előadó tavaly januárban ismerkedett megy egymással, amikor is Demi Holy Fvck című albumán dolgoztak közösen, majd augusztusban már a nagyvilággal is megosztották a szerelmüket. Demi elmondása szerint jelenleg boldogabb, mint valaha, és azt is elárulta, szerinte mi a kapcsolatuk titka.

Első körben barátok voltunk. Hónapokig tartott a barátságunk, mire járni kezdtünk, és elmondtuk egymásnak, hogyan érzünk a másik iránt

– mesélte a SiriusXM-nek.
Gratulálunk a párnak, és sok boldogságot kívánunk nekik!