Majdnem 100 dalt készített Dua Lipa az új lemezére

Az énekesnő reméli, nem szivárognak ki azok a szerzemények, amik nem kerültek fel az albumra.

Kevesebb, mint egy hete jelent meg Dua Lipa közelgő, harmadik albumának a beharangozó kislemeze, a Houdini, és ahogy számítani lehetett rá, a siker nem maradt el. A YouTube-on már több, mint 27 milliós megtekintést generált a kisfilmje, a Spotify-on hamarosan átlépi a 19 milliós lejátszást, hazája, az Egyesült Királyság hivatalos slágerlistáján pedig az előrejelzések szerint első helyen debütálhat. Az énekesnő jelenleg gőzerővel népszerűsíti az új szerzeményét, így rengeteg interjút ad, melyekből megtudhattunk pár dolgot a várva várt lemezéről.

Elárulta, hogy teljesen más lesz, mint a legutóbbi korongja, és személyesebb dalszövegekre számíthatunk rajta.

A Future Nostalgia és az új albumom teljes mértékben különböznek egymástól. Ahogy egyre többet írok, és egyre több időt töltök a stúdióban, egyre magabiztosabb leszek a szakmámban. Sebezhetőbb és őszintébb lettem, és nem félek kitárulkozni. Ez az eddigi kedvenc lemezem

– nyilatkozta.

A korong címét egyelőre nem árulta el, ahogy azt sem, hogy pontosan mikor érkezik, annyi viszont biztos, hogy volt miből válogatni a dallistára, ugyanis a sztár nem kevesebb, mint 97 dalt készített a munkálatok folyamán. A legtöbbet a Tame Impalából ismert Kevin Parkerrel alkotta meg, akivel a Houdini-n is dolgozott Danny L Harle-vel kiegészülve. A szerzeménynek egyébként készült egy bővített változata is, hosszabb outroval, amit a jövőben ki szeretne adni.

Dua elmondása szerint egyszerűen imádja a Tame Impala zenéjét, így hatalmas álma volt, hogy egyszer Kevinnel dolgozhasson.

A Currents című albuma az életem aláfestő zenéje volt egy időben, és még mindig az egyik kedvenc lemezem az egész világon. Azzal szerettem meg igazán a Tame Impalát, és teljesen megváltoztatta az életemet. Mindig is nagy álmom volt, hogy Kevin Parkerrel dolgozzak, és nagyon szuper dalokat készítettünk együtt.

Mint ahogy sok más előadónak, sajnos Duának is meggyűlt a baja a múltban a szivárgásokkal, és ahogy sok más előadó, Dua is utálja, ha olyan dalai kerülnek fel az internetre, melyeket nem szeretett volna, hogy bárki is halljon.

A korábbi albumaimról rengeteg dal szivárgott ki – egyszer csak felkerültek a netre. Borzasztóan idegesítő, amikor az emberek az olyan dalaimat hallgatják, amik nem feltétlenül álltak készen arra, hogy mások is hallják. A kiszivárgott dalokat soha nem szeretnéd, hogy hallják az emberek. A zenekészítés folyamatának jó nagy része abból áll, hogy van egy csomó rossz ötleted, aztán hirtelen mindenki hallhatja őket.

Az énekesnő harmadik albuma jövőre kerül a boltok polcaira és a streaming platformokra, és reméli, semmi nem szivárog ki róla addig.